Kéthelyi leány Amerikában

Bajnok Eszter, akiről a korábbi években többször írtunk szép atlétikai eredményei kapcsán, második éve sport ösztöndíjas hallgatója a VIRGINIA TECH (Blacksburg, Virginia, U.S.) egyetemnek. Néhányszor bátorkodtam tőle beszámolót kérni a Kéthelyen újság számára, de még nem kaptam meg. Az alábbiakban a Marcali Portálon Vágó Zoltánnak Eszterrel készített 2017. júliusi interjújából szemezgetek részleteket érdeklődő olvasóink számára.

Vágó Zoltán: Te most sport ösztöndíjjal vagy az USA–ban?

Eszter: Igen ez sport ösztöndíj, de természetesen ugyanúgy elvárják a jó tanulmányi eredményt!

Nyilván buta kérdés, de felteszem. Nem féltél elmenni egy másik kontinensre, egy másik világba 18 évesen?

Abszolút, nagy elhatározás, és kell egy jó nagy adag bátorság is, de hát megléptem. Persze ez nem úgy működik, hogy csak megbeszéled a jövendőbeli kinti edzővel és már utazol is. Nagyon komoly vizsgákat kell tenned még kiutazás előtt, Magyarországon. Vannak kijelölt akkreditációs központok, ahol angol nyelvből kell vizsgázni, felmérik a matematikai képességeidet. Egy kisebbfajta egyetemi felvételinek kell megfelelni. Hozzáteszem, nehéz volt, pedig jeles érettségin voltam túl.

És akkor elindult a kéthelyi lány Amerikába ...

2016. augusztus 17–én indultam és persze egyedül. Zágrábból Frankfurton keresztül Washingtonba, majd onnan Blacksburgbe repültem, a városba, ahol most lakom. Nagyon izgalmas volt, sőt mondhatom, egy kicsit félelmetes. Késve ért Washingtonba a gépem, és nem tudtam továbbrepülni a belföldi járattal csak 5-6 órás várakozást követően. Végül hajnali kettőre értem oda az egyetemtől 40 perc autóútra lévő repülőtérre.
Az edzőm volt az, aki kijött elém, és elvitt a kollégiumba, megmutatta a szobámat, majd ment haza a családjához. Én meg ott voltam Amerikában, éjjel, egy ismeretlen helyen ..., emlékezetes a mai napig! Holtfáradt voltam, de nem tudtam aludni, mert itthon már reggel volt, hat óra az eltérés. Aztán másnap persze szép sorban mindent végigcsináltam, amit általában egy egyetemi kollégiumba, egy egyetemre való beiratkozáskor szokás.

Egyedül voltál magyar?

Arról tudtam, hogy van kint egy magyar úszó srác, de vele talán a második héten találkoztam. Nagyon jóban vagyunk, közben jött egy magyar lány is, ő is úszó. Hárman vagyunk most a campuson magyarok.

Ez az egyetem számodra már ismert volt a sport szempontjából? Ez az atlétikában egy ismert műhelynek számított?

Nem, nincs az atlétikára „kihegyezve”, de nagyon jó csapatunk van. Amerikában a foci, a kosárlabda, a röplabda van az elsők között, viszont erős a mezőnyben az atlétika csapatunk, és nagyszerű emberekkel vagyok körülvéve.

Te a sportban, - mondhatom, mert tudom, hogy édesanyád volt az első edződ, aki maga is nagyszerű távolugró volt -, a távolugrógödörben nőttél fel, itt a kéthelyi iskola távolugró gödrében. Biztos vagyok benne, hogy fiatal korod ellenére értesz annyit az ugráshoz, hogy meg tudod válaszolni a kérdésemet. Miben más Amerika az edzésben?

Tényleg a kéthelyi iskola volt a kezdet! Éppen ma is ott edzettem!

Milyen volt újra ott ugrani?

Furcsa volt, hiszen nagyon régen ugrottam ott, de jó volt újra itthon lenni!
A lényegi kérdésre válaszolva. Szinte minden az edzőn múlik, az hogy milyen szakemberrel dolgozol. A másik döntő dolog, és ami számomra nagyon új volt, az a körülmények. A kollégiumtól a pálya, a különböző létesítmények 5 percre vannak.
Még anno, hogy Kaposváron tudjak edzeni, ahhoz egy órát utaztam, vagy most Szombathelyre két órát vezetek és ugyanannyit vissza. Ott minden helyben van: fedett pálya, kültéri pálya, nagyon jó konditerem, a rehabilitációhoz szauna és jégkád, masszőrök. Edzés után van egy olyan étterem, ahol a számodra éppen szükséges ételt, fehérjéket stb. kapod meg.

Milyen volt az iskola szempontjából ez az első év?

Sikeres és ez a fontos. De ugyanakkor nagyon nehéz. Angolul hallgatni az egyetemet elég ijesztő volt az elején, bizony sokat kellett tanulnom. Voltak nehézségek, viszont a környezet hatására gyorsan megtanultam azt, amire szükségem volt. Én ott egy év alatt többet tanultam angolból, mint itthon az iskolában az elmúlt 5 évben! De ne értsék félre az olvasók, aki itthon szerez egy felső vagy középfokú nyelvvizsgát, az már elboldogul, és hamar alkalmazkodik! Amit tudok, az rám ragadt, külön nem tanultam, a nyelvi környezet nagyon sokat segített.

Köszönöm a Marcali Portálnak, Vágó Zoltánnak az anyagot! Eszternek sok sikert és szerencsét, jó eredményeket, további szép élményeket kívánok magam és az olvasók nevében!