”Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani.”(Váci Mihály)
 |
|
|
|
Ezév július 3-án a kéthelyi iskola szegényebb lett, mert elveszítettük egy értékes, régi kollégánkat. Németh István 1957. szeptember 27-én született Marcaliban. 1980-ban szerzett tanítói diplomát a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán, ahol pedagógia szakkollégiumi képzésben részesült. 1999-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Természet- és Társadalomtudomány, illetve Gazdaság- és Társadalomtudomány Karán közoktatási vezető szakirányú képzettséget szerzett.
A pedagógus pályát 1976. szeptember 1-jén a marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskolában kezdte képesítés nélküli nevelőként, napközis csoportvezetői beosztásban. 1979 szeptemberétől négy tanéven keresztül a Somogysámsoni Körzeti Általános Iskolában tanítóként dolgozott osztályfőnöki, osztálytanítói és szakkörvezetői feladatkörben. Nemcsak gyerekeket, hanem a Dolgozók Esti Iskolájában felnőtteket is tanított. Ezekben az években találta meg társát Makay Ilona személyében, aki egy életen át, nemcsak a házasságban, a családban, hanem a munkahelyén is társa volt. Egy leányuk született, Nóra, a büszke apa életének értelme.
István 1983 augusztusában került a kéthelyi iskolába, ahol közel 32 éven keresztül dolgozott. Osztályfőnöki, osztálytanítói, napközis csoportvezetői, diákönkormányzat-vezetői, minőségügyi csoportvezetői, szakkörvezetői, gyermek- és ifjúságvédelmi felelősi teendőket látott el.
Véleményét mindig nyíltan, szemtől-szemben kimondta és vállalta, még akkor is, ha ez nem mindig, mindenkinek egyformán tetszett.
Az utóbbi években felső tagozatban napközis csoportot vezetett. Munkáját mindig következetesen, lelkiismeretesen és körültekintően végezte. Adminisztrációs feladatai precízek és naprakészek voltak. Tanítványai mindegyikét külön személyiségként kezelte, igyekezett belőlük a maximumot kihozni. Problémáikat ismerte, tőle telhetően orvosolta, sokat beszélgetett velük. Sok éven keresztül vezette a katasztrófavédelmi szakkört. Szabadidejét nem sajnálva készítette fel csoportját a körzeti, megyei, országos versenyekre, ahol mindig előkelő, dobogós helyeken végeztek. Ifjúságvédelmi felelősként sokat dolgozott a hátrányos helyzetű tanulókat megillető kedvezmények alapjainak megteremtéséért.
A családja és a munkája mellett volt egy harmadik nagyon fontos dolog az életében. A természet szerelmese volt. A természetjáró szakkör elindításával szinte új fejezet kezdődött az életében. Hétvégéit feláldozva szervezte tanítványai számára az érdekes, szebbnél szebb kirándulásokat, éjszakai túrákat. Sokuknak keltette fel az érdeklődését a növények és az állatok varázslatos világa iránt. Ismert a környéken minden utat, erdőt, tavat, madárfajt. Kapcsolatai révén olyan helyekre vitte el a gyerekeket, ahová csak kevesen juthattak volna el. Minden tettével, a Madarak és fák napi túrák megszervezésével a természet szeretetére, a környezet védelmére nevelt.
Édesapja révén már a családban megismerhette a közéleti tevékenységet. Önálló elképzelése volt a falu fejlesztésére, a testületi ülések döntéseinél mindig számítani lehetett a körültekintésére, észrevételeire és javaslataira.
Csak kevesen tudták, hogy évek óta küzdött a legsúlyosabb betegséggel. Erős volt, bízott a gyógyulásban, le akarta győzni a kórt. Évekig sikerült is, néha a csodával határos módon bekövetkező javulás reményt adott a felgyógyulására. Életét azonban rövidre szabta a sors. Őrizzük meg emlékét! Nyugodjék békében!
„Ne gyászoljatok! (…) Felejtsetek el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés! Egészen ne! Az fájna! De legyek én köröttetek valami szelíd, és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak eszetekbe, hogy beleránduljatok a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodjatok!” (Szabó Magda)
|
Nyomtatható verzió