Szecsődi Árpádot és feleségét, Ibi nénit szinte mindenki ismerte, ismeri Kéthelyen. Az idősebb korosztály azt is tudja, hogy két fiút neveltek fel. De az unokákról keveset hallottunk. Közvetve, egy a marcali gimnáziumban dolgozó kéthelyi tanárnő, Káplár Veronika révén jutottunk hozzá az alábbi beszámolóhoz, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal. (Szerk.)
 |
|
|
|
Szecsődi Laurának hívnak. 1997 decemberében 3 hetesen költöztem a családommal Kéthelyre. Két és fél éves koromban édesanyámmal és a bátyámmal Marcaliba költöztünk, így az óvodát már ott kezdtem. 2004-ben kezdtem az általános iskolát Marcaliban. Rá egy évre visszaköltöztünk Kéthelyre. Azonban iskolát már nem váltottam, mert első osztálytól kezdve testnevelés tagozatos voltam. Nagyon tetszett a sport már kiskoromban is.
Elsősorban a kézilabdával ismerkedtünk, de atlétika- és játékos ügyességi versenyeken is részt vettünk. Atlétika csapatsportágban háromszor 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben lettünk diákolimpiai bajnokok. Kézilabdában 2012-ben nyertük meg a diákolimpiát.
Jelenleg a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanulok.
Teremben tíz éve kézilabdázom. De idén nyáron valami újjal is megpróbálkoztam, mégpedig a strandkézilabdával. Igazából ezt a fajta kézilabdát már régóta játsszák Magyarországon is, mégis nagyon kevesen ismerik. Sokan összekeverik a strandröplabdával. Teljesen más szabályok alapján kell játszani, mint a teremben, s természetesen kisebb pályán, kevesebb játékossal. Ez nagyon látványos taktikai játék.
Május 21-től június 29-ig Törökszentmiklóson hathetes edzőtáborban vettem részt. Minden héten öt napot edzettünk. Az edzések nagyon kemények s hosszúak voltak. Általában 5 km-es reggeli futással kezdődött a napunk, azután délelőtt és délután is 3-3 óra homokos edzés, közbeiktatva 1-2 óra kondizással.
A felkészülés nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelt, hiszen sokáig távol voltam a szüleimtől. A táborban nagy volt az elvárás, a folyamatos bizonyításvágy és a kétely, hogy végül sikerül-e a válogatottság. Az utolsó napon hirdette ki az edzőnk a 10-es létszámú utazókeretet. Két nap múlva már repültünk Malagába, ahol ismét egy 10 napos edzőtábor várt ránk. Ez még nem az Európa-bajnokság helyszíne volt, de szoknunk kellett a kinti klímát.
A bajnokság július 11-13-ig tartott, Lorcán. Az eddigiektől eltérő módon, nem tengerparton, hanem Lorca központi terén, felépített pályákon zajlottak a meccsek. A csoportunkból csoportelsőként kerültünk a középdöntőbe, majd ezután az elődöntőben a hazai csapattal mérkőztünk meg. Miután őket is sikerült legyőznünk, már csak a döntőben az oroszok ellen kellett bizonyítanunk. Ellenük is 2:0-ra győztünk. S így mienk lett az Európa-bajnoki cím. Vágó Zoli bá’ jóvoltából itthon is tájékoztatást kaptak a szurkolók az eseményekről a Marcali Portálon. Ott, a helyszínen olyan hihetetlennek tűnt az egész! Este egy hotelben rendezték meg a záró gálát, ahol a különdíjak átadására került sor. Kimondhatatlanul boldog voltam, hiszen engem választottak a „Torna legjobb játékosává”.
Minden fáradozást – reggeli futást, izzasztó edzéseket – kárpótolt, amikor éremmel a nyakamban énekelhettem himnuszunkat. Rengeteget adott nekem a válogatottság, az edzőm, ezért nagyon hálás vagyok. Legfőképp az érzésért, hogy bajnok lehetek.
Köszönöm szépen a felkérést Káplár Veronika tanárnőnek!
 |
|
|
|
 |
|
|
|
|
Nyomtatható verzió