Vége van ...

Anekdotákat gyűjtök

Az alábbi „kincseket” Antal László osztotta meg velünk.

A dómány

Gyermekkoromban, egy tollfosztó utolsó estéjén – amikor már a férfiak is megjelenhettek -, ha jól emlékszem, Fáró János bácsiról (a későbbiekben más névvel is) hallottam a következő anekdotát:
Az öreg egy késő őszi estén - enyhe lévén az idő - dolmányát panyókára vetve, demizsonnal a kezében, a „rossz nyelvek” szerint elég kapatosan ballagott haza. Elgondolkodván az élet sorain nem vette észre, hogy a dolmány lecsúszott a válláról a lába elé. Megállt, lenézett: „Egy dómány! Ki hagyhatta el? Nem baj, hazaviszem, aztán majd beviszem a tanácsházára.” Az öreg battyogott tovább, egyszer csak a lába megint beakadt valamibe. „Né, megenn egy dómány!” Felveti a vállára, megy tovább. A temető előtt döllögött már, amikor újra a lába előtt egy dómány. „A rossebgyit! Ezt aztán má’ nem viszem haza!”
Két nappal később a kisbíró egyik hirdetménye valahogy ekképpen szólt: „Aki tegnapelőtt a temető mellett elhagyta a dolmányát, az a hivatalos időben jelentkezzék a tanácsházán, ahol átveheti azt.”

Vége van, mint Kiss Zoli motorjának

A valóban megtörtént eset ideje 1959 nyara, azt követően, hogy tavasszal Olcsay Kiss Zoltán szobrászművész átveszi a Kossuth–díjat. A szobrászművész Olvasó lány című alkotásának egy példánya a kéthelyi iskola előtt áll. Kiss Zoli bácsi vásárolt egy Zündapp oldalkocsis motorkerékpárt. Ma már a fiatal generáció nem nagyon tudja, hogy ez a típus a második világháború legjobb német gyártmányú oldalkocsis motorkerékpárja volt, amelyet civil célra is gyártottak még a háború után, 1948-ig. Hogyan lehetett még a piacon ilyen típust találni a szocialista Magyarországon? Ez rejtély. De lássuk a történetet:

Kiss Zoli bácsi 1959 vagy 1960 egy szép nyári vasárnap délutánján váratlanul, mindenki nagy csodálkozására beállt a Szabó kocsma elé az újonnan vásárolt Zündapp oldalkocsis motorkerékpárjával, hogy megmutassa azt az itt biliárdozó, fröccsöző barátainak.
A férfiak körbejárták, mustrálgatták. Zoli bácsi próbálta berúgni a motort, hogy mindenki hallja, milyen hangja van, de az nem indult azonnal. Ekkor valaki megszólalt:
- Ej, gyerekek, ennek a motornak már vége van!
- Miért van vége, miért van vége? – kérdezte Zoli bácsi.
- Hát tudod, Zoli, mert innen is van egy vége (rámutatott a motor elejére), meg onnan is van egy vége (rámutatott a motor hátuljára).
Hogy mit mondott erre Zoli bácsi? Azt most ne idézzük, csak annyit, hogy mondandója után egy rúgással sikerült elindítani a járgányt, majd elszáguldott, otthagyva tréfálkozó férfitársait.

Ezt követően emlegették a férfiak borozgatás közben, ha kiürült a kancsó vagy üveg, vagy ha valami munka közben eltörött: „Na, ennek is vége van, mint a Kiss Zoli motorjának.”