Régi vágyam, hogy összegyűjtöm a településen fellelhető helyi anekdotákat.
(„Anekdota rövid, prózai alkotás, jellemzően csattanóval, illetve erkölcsi tanulsággal végződő történet, amely az adomával ellentétben létező személyekhez kapcsolódik. A történet lehet valós vagy kitalált, de mindenképpen hihető.” Forrás: Wikipédia)
Két anekdota jut eszembe, amit ízelítőül leírok, bár egyik sem kéthelyi.
Pajti esete a „pörgyével”
Tapsonyban, jó 50 évvel ezelőtt élt egy gazdálkodó, nevezzük Pajtinak. Sok mindennel próbálkozott, de kevés sikerrel büszkélkedhetett. Például megtanult betonozni, ezért még a disznóólat is csupa betonból öntötte ki. Talán még ma is áll az a vastag, ormótlan erődítmény, aminek egy fala sem találkozott a függőónnal.
De most Pajtinak a szántóföldjéről akarok mesélni. Hát az úgy tele volt pörgyével, hogy üröm volt ránézni. A szomszéd szemét bántotta a sok kúszó-mászó gyom, ami igyekezett az ő szépen művelt krumpliföldje felé. Támadt egy ötlete, átment Pajtihoz lelkendezve, hogy a falu legmódosabb gazdája pénzért veszi a pörgyét. Egy kocsiderékra valóért 500 Ft-ot fizet – jó pénz volt az akkoriban! -, de sietős ám, mert csak pár kocsival kell, és mások már hordják.
Pajtinak sem kellett több, az egész pereputtyot fölpakolta, s ásóval, vasvillával föltúrták a szántást, telerakták a kordét szép, egészséges perjegyökerekkel. Estére végeztek, mentek végig a falun nagy büszkén, sokak ámulatára. Hát még a módos gazda hogy csodálkozott, amikor befordultak a kapuján, és kezdték levasvillázni a „drága” pörgyét!
Jó sokáig emlegették mosolyogva Tapsonyban az esetet.
A dencsi komák majdnem átúszták a hetest
Ezt egy szőkedencsi osztálytársamtól hallottam, közel negyven éve. Akkor történt, amikor megépült a hetes számú főút, és még egészen új volt. Két dencsi koma átment Csákányba iszogatni, és nem számolták, hány pohárral kóstoltak a jó szőlő levéből. Még nem pitymallott, amikor hazaindultak, de a telihold világánál, egymást támogatva egész jól elboldogultak. Az új úthoz érve megtorpantak:
Nézd, komám, milyen széles folyó tekereg itt! Hogy a nyavalyába kelünk át rajta? Én biz nem tudok úszni, hát te?
Én se' tudok, komám.
Tanakodtak, tipródtak, kutattak csónak után, hiába. A fiatalabb végül nekiveselkedett, hogy gázlót keressen. Óvatosan rálépett az úttestre, aprózva bebotorkált a közepéig, majd felszabadultan rikkantott:
Gyere bátran komám, be van fagyva!
Bizonyára akadnak ilyenek Kéthelyen is. Őrizzük meg őket az utókornak! Akinek nincs kedve leírni, az mesélje el nekem, szívesen formába öntöm. A jóknak helyet szorítunk az újságban.
|