Köszönöm, hogy ott lehettem …
A tanév végéhez közeledve, ismét hittanos gyereknapot tartottunk. Ez már hagyományosnak is nevezhető, hiszen évek óta május utolsó szombatján „jutalomkiránduláson” vehetnek részt azok a hittanos gyerekek, akik pluszban dolgoznak még az egyházközségben.
Reggel a plébánia udvarán gyülekeztek a gyerekek, és onnét indultunk ki a hegybe egy jó hangulatú túrával. Amikor felértünk vendéglátóinkhoz, szokás szerint felvontuk a zászlót, énekeltünk, imádkoztunk, majd elfogyasztottuk a tízórainkat.
Ezek után vetélkedők következtek. Ehhez természetesen csapatokra volt szükség. A 25 gyermeket – akik 11 évfolyamot képviseltek – és a 2 kísérő felnőttet 4 csoportba osztottuk. És elkezdődött a játék. Először hittanhoz kapcsolódó feladatokat kellett leküzdeniük.
Olyan ügyesen dolgoztak, hogy észre sem vettük, és már készen volt az ebéd – jöhetett a pocak kényeztetése. Először néma csend – hisz mindenki evett –, majd jókedv, vidámság. Köszönet a vendéglátóknak és a segítőknek a kétfogásos finom ebédért, majd a desszertért, jégkrémért.
Tele gyomorral hogyan folytassuk a napot? Természetesen ez nem számított a gyerekeknek. Fél órát sem pihentek és kezdték a sorversenyt, mely ügyességi és gyorsasági játékokkal volt megtűzdelve. A kicsik nagyokat meghazudtoló gyorsasággal, a nagyok kicsiket megszégyenítő ügyességgel küzdöttek a pontokért.
Ha már vetélkedtünk, akkor eredményt is illik hirdetni. Mi is így zártuk a napot, átadtuk a megérdemelt jutalmakat. A baj csak akkor jött, mikor indulni kellett haza. Na, ehhez szinte senkinek sem volt kedve. Azért mégis sikerült, igaz fél óra késéssel. Hazafele is vidáman jöttünk, a fáradtságot nem is éreztük. A nap során sok fénykép készült, melyek megtekinthetők egyházközségünk honlapján (www.kethely.plebania.hu).
Azóta mindennap hallom: „Köszönöm, hogy ott lehettem.” Azt gondolom, hogy ebben mindent kifejez a mondat gazdája.
| 
Nyomtatható verzió