(csak a gyerekek miatt?)
Az őszi óvodai élet két sarkalatos eseményét - melyet áthat hagyomány és elemi ösztön -, szeretném nagydobra verni. Az egyik az óvoda kerítésének javítása, festése, a másik az évtizedek óta megszervezett ovis bál.
Az összefogás örömeinek, küzdelmeinek, majd édes gyümölcsének története talán egyidős az emberiség történetével. Ha keserűséget, verejtéket vélünk benne felfedezni, ez mutatja igazi teljes ízét. S pont ez a csekély, mondhatjuk elemi őserő tesz önmagunkért is a legtöbbet. Megszínezi, vidámítja meglévő és friss kapcsolatainkat egymással.
Hagyomány, mert otthon is ezt láttuk, a saját gyermekkorunkban sem volt ez másképp, nincs új a nap alatt. Az óvoda kerítése, mely védi, őrzi múltunkat, jelenünket és mögötte cseperedik a jövőnk, hozta össze a mi közösségünket. Egy szép őszi hétvégén szülők és az óvoda dolgozói e kerítés miatt jöttek össze, s a vele kapcsolatos minden teendő szolgáltatott kihívást, munkát, és adott közös gyümölcsöt a résztvevőknek.
Az „elemi ösztön” másik nagy virtuóza a szórakozás, mely ugyancsak hagyomány. Ha valaki részt vett már valaha óvodás bálon, ők akarva, akaratlan építették, építik a jövőt és vele önmaguk életét.
Az idei ovis bálban is hajnalig roptuk a táncot. Az este hangulatát fokozta az önkéntes szülők tánckara, akik egy pom-pom műsorral készültek és arattak osztatlan sikert.
E két sarkalatos esemény pezsdítette óvódás közösségünk őszi színterét, szolgálva hagyományt és elemi ösztönt.
Köszönet minden résztvevőnek, köszönet minden olyan nagyszerű embernek, aki csak a kisujját is mozdítja önmaga dicsőségére és közösségének javára!
 |
|
|
|
 |
|
|
|
 |
|
|
|
 |
|
|
|
 |
|
|
|
 |
|
|
|
 |
|
|
|
 |
|
|
|
|
Nyomtatható verzió