60 évvel ezelőtt történt

Múltidéző sorozat a szemtanú tollából

II.

Kéthely lakossága 1944 nyarán is - úgy, mint ma - közösséget vállalt szűkebb hazájával, községének sorsában osztozott, földjéhez, a Baglas lankáihoz ragaszkodott. De érezte, hogy nagy bajokat, megpróbáltatásokat rejtegetnek a következő hetek, hónapok. Ez az érzés, a tudatos, vagy tudatalatti félelem megsokszorozta erejét, szinte emberfeletti áldozatok és erőfeszítések árán dolgozott, azt remélve, hogy a pusztító vihar után szebb lesz a jövő.

1944 nyarára felgyorsultak a hazánkat érintő háborús események. A szovjet katonai gőzhengert feltartóztatni, megállítani nem lehetett. Tavasszal már a Kárpátok keleti előterében folytak a harcok. A Kárpátok hegyvonulata és a magyar katonák helytállása egy időre megakadályozta abban az orosz hadigépezetet, hogy országunk területére lépjen. Nem kellett azonban a hadvezetéshez értő stratégának lenni, hogy megértsük - bár a rádió és az újságok tagadni igyekeztek -, hazánk hadszíntér lesz.

Határainkon belül mindinkább kritikus állapotok kezdtek kialakulni. Községünk lakosságának lelki egyensúlyát és békéjét szinte már naponként zavarták a Kéthely és a Balaton térsége felett megjelenő amerikai harci repülőgépek. Feljegyezték például., hogy 1944. július 2-án mintegy hat-hétszáz bombázó, valamint vagy 180 vadászgép vonult térségünk felett Budapestet ostromolni. A gépek tömege szinte eltakarta a napot, beárnyékolta a földet.

A rádióban naponként elhangzó és az újságokban leírt félrevezető, majd buzdító tájékoztatások nem tudták a lakosság nyugalmát visszaállítani. A boltok szinte kongtak az ürességtől. A legnagyobb problémát a világító anyag, a petróleum hiánya okozta. Ismertem olyan családot, melynél az esti világítást a konyhai csikótűzhely nyitott ajtaja biztosította. De nem volt cukor, később már liszt sem.

A legnagyobb riadalmat, elkeseredést az okozta, amikor az 1943. januári doni katasztrófából - az Urivnál és a scsucsjei hídfőnél bekövetkezett szovjet áttörésből - megmenekült, fagyban, derékig érő hóban, úttalan utakon, félig elfagyott végtagokkal nagy nehezen hazavergődött katonáinknak 1944 nyarán újra be kellett vonulniuk. Hiányzott a férfi munkaerő. Itthon csak az idős, hadirokkant, beteg férfiak maradtak. A legnehezebb mezőgazdasági munkák: az aratás és a betakarítás nagy részét az asszonyoknak kellett elvégezniük. Hogyan csinálták? Összefogtak, segítették egymást a családok. Központi intézkedéssel is igyekeztek úrrá lenni a nehézségeken: 1944-ben a fiúiskolák felső tagozatán (IV-VI. osztályban) a tanítás csak április 15-ig tartott. Tíz-tizenkét éves gyerekektől reméltek segítséget. Szomorú megoldás. A nyár folyamán fokozatosan behívták katonai szolgálatra azokat a férfiakat is, akik "családfenntartó" jogcímen még itthon voltak. Sőt, 1944. augusztus végén az utoljára sorozott, 1923-as születésű fiataloknak is be kellett vonulniuk.

Az eseményeket megállítani nem lehetett. Teljesen kilátástalanná vált a helyzet. Románia 1944. augusztus 3-án kilépett a háborúból és határait megnyitotta a szovjet hadsereg előtt. Ez az átállás azt eredményezte, hogy szinte máról holnapra megjelentek déli határainknál az ellenséges katonák. Az orosz segítséggel újjáéledő szerb nacionalisták elől megindult a bácskai német ajkú lakosság Németországba menekülése. A községünket átszelő főutca a népek országútja lett. Mind gyakrabban jelentek meg a menekülőket szállító sátoros kocsik. Ezek ruhafélékkel, ágyneművel, a legszükségesebb főzőedényekkel és élelmiszerekkel roskadásig megpakolt, lovak által vontatott szekerek voltak. Többen megpihentek falunkban és egy-két napig itt is maradtak. A menekültekkel együttérző kéthelyiek befogadták őket, állataiknak az istállóban helyet biztosítottak. Az embereket és az állatokat egyaránt ellátták élelemmel.

Romániának az ellenséges oldalra történt átállása fokozta az országon belüli politikai zűrzavart. A kormány a nyugalom és a rend, valamint a lakosság élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében szinte azonnal elrendelte a nemzetőrség felállítását. A községháza hirdető tábláján felhívás jelent meg a ,,magyar nemzet férfitagjaihoz": ,,Jelentkezz nemzetőrnek!". A Somogyi Újság 1944. szeptember 27-én megjelent számában a honvédelmi miniszter felhívást tett közzé: ,,Az a magyar katona, aki egy ellenséges harckocsit harcképtelenné tesz, minden elpusztított harckocsi után öt katasztrális hold földet kap. Ha önfeláldozás közben életét veszti, törvényes leszármazói, özvegye vagy szülei tíz katasztrális hold földet kapnak." Közben a Vörös Hadsereg katonái már Szolnok előtt álltak, a Dunántúlon pedig Somogy déli határa felé közeledtek.

A háborús események az iskolában is - elsősorban a fiúiskolában - okoztak nehézséget. Alig indult meg a Szovjetunió elleni támadás, Bogdán Lajos tanítónak is - aki tartalékos hadnagy volt - be kellett vonulnia. Helyettesítésére Farkas László kántortanító feleségét kérte fel az iskolaszék. Mivel Bogdán Lajos a háborúban eltűnt, a tanítónőt később véglegesítették. 1944 őszén Tóth Imre tanítónak is be kellett vonulnia, ő 1948 júniusában hazatért. Helyettesítésével az egyik zárdabeli tanítónőt bízták meg. Egy-egy irgalmas nővér tanított a fiúiskolában az 1944/45-ös tanév befejezéséig.

Közben a naptár 1944. október 15-ét mutatott. A kormányzó sikertelen kísérletet tett a háborúból történő kilépésre. A készülődést, ami a németek tudomására jutott, a fegyverek erejével elfojtották, a kormányzót félreállították, helyébe Szálasi Ferenc nyilas vezért puccsal államfővé tették. Az út, amelyre nemzetünk október 15-én lépett, a megsemmisüléshez vezetett, addig azonban sok minden történt az országban és Kéthelyen is.

Folytatása következik.