Jó érzés…

Iskolánkban minden tanév kezdetén megalakul a gyerekeket képviselő Diákönkormányzat. A tanulói közösségek 4. osztálytól választanak 3-3 küldöttet, így most 15 taggal dolgozunk. Harmadik éve segítem ennek a kis csoportnak a működését.
Szeptemberben mindig megfogalmazzuk céljainkat, feladatainkat. Természetesen figyelünk arra, hogy a hagyományokat őrizzük és a jól bevált rendezvényeink közül semmit se felejtsünk ki. Az eltelt 3 hónap alapján jó érzéssel állíthatom, hogy ebben a tanévben nagyon lelkes, segítőkész csapattal dolgozhatok együtt.
Októberben iskolai ünnepség keretében tisztelegtünk az aradi vértanúk emlékének. A műsorra nagy izgalommal készültek tagjaink. A gyerekek döbbent csenddel és nagy figyelemmel követték a történelmi eseményeket megelevenítő műsort. Utána hallottuk vissza: kár, hogy csak a mi közösségünk láthatta.
Következő el nem maradható hagyományunk az iskolai Mikulás volt. Az ajándékot szorgos kezű gyermekek állították össze, melyet a Szülői Szervezet Mikulása és jelmezes segítői osztottak szét.
Most a karácsonyi játszóházra készülünk. Folyamatosan figyelünk arra, hogy osztálytermeinket és iskolánkat az évszaknak, az ünnepnek, alkalomnak megfelelő „ruhába” öltöztessük.
Az őszi szünet előtt előre nem tervezett megmozdulás ötlete merült fel a gyerekek között.
Gyűjtsünk papírt! Az időpont sem volt szerencsés, hisz ekkor már az őszi lomtalanítás után voltunk. De miért ne? Próbáljuk meg!
A Diákönkormányzat összeült, megbeszélte a lehetőséget és az eredmény egyöntetű: „Vágjunk bele!”. Végiggondoltuk a lebonyolítás menetét és meghirdettük az osztályok között.
Nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre a leadásig, de bíztunk a szervezőkészségünkben és a szorgos, segítő kezekben. Az osztályok között voltak olyanok, akik versengésnek is felfogták. Illetve azért sem volt mindegy az összegyűjtött mennyiség, mert a papírért járó pénz az osztályok kasszáját gyarapítja.
Kicsit elkeseredtünk, mert csütörtökön és pénteken még csak egy-két osztálynál nőttek a halmok. De a hétfő reggel meghozta a várva várt eredményt. Csak jöttek az autók, melyekkel a szülők hordták be a hétvégén gyermekeik által összekötegelt papírcsomagokat. Jó érzés volt látni, hogy gyerek és szülő együtt dolgozott egy közös célért. Hogy ennyien megmozdultak.
Az igazi problémát az jelentette, hogy a papírt be kellett szállítani Marcaliba. Nem tudtuk egy nagyautóval megoldani, ezért iskolánk Szülői Szervezetéhez fordultunk segítségért.
Igen, ismét láthattuk az összefogás eredményét. Kedden délután úgy is mondhatnám, hogy iskolaudvart lehetett rekeszteni a járművekkel, melyeket a segítő szándék vezérelt. Ismét jó érzés volt.
Ezt az érzést már csak az fokozta, hogy iskolánk tanulóinak fele láncokat alkotva, kézről-kézre adva rakodta az autókat. A láncba a szülők és a dolgozók közül is bekapcsolódtak páran.
Ennek a minden elképzelést felülmúló munkának az eredménye több mint 60 mázsa papír lett. Hát ez is nagyon jó érzés volt.
Miért is írtam a papírgyűjtésről hosszabban? Talán a tanulsága miatt. Ha igazán akarjuk, és összefogunk, akkor elérhetjük céljainkat. Sőt! Még annál is többet…