A kis Jézus születésnapja előtt felidézzük Nagy Kálmán Józsefné segítségével, hogy 50-60 évvel ezelőtt hogyan, milyen körülmények között várták Kéthelyen a születendő gyermekeket. Nehezebb körülmények, szigorú szabályok között, nagy szenvedéssel, mégis több kisded látott napvilágot, mint napjainkban.
IV. rész: A születés és keresztelés
Régen falun nem voltak a fiatal házasok elkényeztetve. Az édesanya az utolsó napig dolgozott, sokszor a nehéz mezei munkában érték a fájdalmak. Első dolga volt gyorsan mosakodni, közben a férj ment a bábaasszonyért, és nem kórházban, hanem a saját ágyában szült az anya. De még tüzet kellett rakni, fazékban vizet melegíteni, tiszta ágyneműt húzni. Volt kis fateknő, amit fürdős teknőnek neveztek. Minden szükséges kellék - kis ing, pelenka, tollból készített négyszögletes vánkos, köldökelkötő, vánkos kötő – odakészítve várta a jövevényt. Fiúnak kék színű, lánynak rózsaszín.
Megérkezett a bábaasszony, akit „gólya néninek” is neveztek, főleg a gyerekek számára. A mi falunkban Tolnainé, Böske néni volt a bábaasszony. Kicsi termetű, vékonyka, de nagyon ügyes és felelősségteljes teremtés volt. Ha úgy látta, nehezen megy a szülés, hívta az orvost. Az akkori orvosunk, dr. Batáry Károly is nagyon jó szülész volt, és akkor ketten vezették le a szülést. Amikor a kis jövevény felsírt, minden fájdalom elmúlt. Megfürösztötték a kis teknőben, de a vízbe szép, fehér, puha ruhát tett a bába néni, úgy mosogatták meg a babát. Az édesanyát is ellátták, tisztába rakták. A bábaasszony a mellét átmasszírozta, figyelte, hogy lesz-e teje. Amikor a kicsit vánkosba bepólyálták, odatette az édesanyja szíve felől, hogy érezze az anyja szívdobogását.
A bábaasszony 8-10 napig visszajárt füröszteni, mindent megtanítani az édesanyának és segíteni.
 |
|
|
|
A kisbabát addig sehova nem vihették ki, amíg meg nem keresztelték. És ez csak pár nap vagy egy hét, mert mindig úgy tartották, először is az Isten házában legyen a gyermek. Addig nem mutatták meg a kisbabát senkinek, nehogy megigézzék.
A keresztszülőket előre meghívták, akiket már akkortól komának, komaasszonynak szólítottak. Ők hozták az ünnepi ebédet, amit paszitnak neveztek. Ennek a tartalma húsleves, csirkepörkölt nokedlival, sült húsok, és nem sütemény, hanem kemencében sült kuglóf, diós, mákos, kakaós, amit cserépedényben sütöttek meg. Rétes sem maradhatott ki a paszitból. Ezt akkor is, de még most is a nagymamák sütötték. Mikor már az édesanya is felgyógyult, akkor legtöbbször vasárnap, mise után tartották a keresztelőt.
Otthon, induláskor a kisbabát hófehér ruhába, szép, fodros, csipkés vánkosba, fehér fejkötőbe öltöztették, fehér zsebkendővel fedték a kis arcát, és szép, díszes, kivarrott, fodros paplannal letakarták. A nagyszülők kikísérték az utcáig, ezekkel a szavakkal: Vigyétek Isten hírével!
A keresztmama az ölében vitte a gyermeket, úgy mentek a templomba. A misén már ott kellett lenni, a sekrestyében vártak, ott imádkozott a pap értük, úgy indultak a keresztkúthoz.
A bába néni is velük ment a templomba. Ő segített mindenben a papnak a keresztelő alatt.
Amikor a keresztelés megvolt, akkor az oltár elé letérdelt az édesanya, és a pap imádkozott őérte is, ezt kiavatásnak nevezték. A szertartás végén áldást kaptak, és indultak hazafelé. Akkor már megmutatták a kis újszülöttet a kíváncsiskodóknak, mert már nem volt pogány, hanem keresztény.
Otthon a kapuban várták a nagyszülők, a rokonok, és a keresztmama ezekkel a szavakkal köszönt: Dicsértessék a Jézus Krisztus, meghoztuk a megkeresztelt báránykát. Akkor a nagymama és a nagypapa vihette be a házba, amit így mutattak meg az új családtagnak: Ez lesz a te otthonod, légy benne mindig boldog!
 |
|
|
|
|
Nyomtatható verzió