Tavaly augusztusban Németországból, Wuppertal városából jöttem Kéthelyre, hogy egy csereévet töltsek Magyarországon. Az Arany János utcában laktam, a Dákai családnál. Azért írom múlt időben, mert mire ez a cikk megjelenik, én már nem leszek itt.
A „családommal” és barátaimmal nagyon sok helyi és más programot látogattam, pl. fogathajtó nap, iskolai Szülők Bálja, a kéthelyi csapattal részt vettem főzőversenyeken.
Véleményem szerint Kéthely egy szép, aranyos és rendezett falu, nagyon jól éreztem magam itt. Boldog vagyok, hogy ide, különösen, hogy a Dákai családhoz kerültem, mert nagyon megszerettem őket. Nekem már többet jelentenek, mint egy vendéglátó család. Sajnálom, hogy most el kell mennem innét, de remélem, még lesz alkalmam visszatérni. Ebben a csereévben sok-sok dolgot tanultam Magyarországról: megismertem a magyarok életét, nyelvét és szokásaikat. Szeretem az itteni embereket, mert udvariasak és nagyon barátságosak. Az ételek pedig finomak, különösen a sütemények.
Amikor most visszautazom Németországba, nagyon fog hiányozni a vendéglátó családom, a barátaim, a magyar levesek, ételek, Kéthely falu és az egész magyar életem. A csereévem alatt nemcsak laktam itt, iskolába is jártam. A marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 11. A osztályába jártam. Jandrics Róbert volt az osztályfőnököm, aki nagyon sokat segített nekem az iskolai dolgokban, és akiről tudom, hogy kéthelyi származású.
Köszönöm, hogy itt lehettem! Soha nem felejtem el ezt az évet, a családomat, a barátaimat, az osztályfőnökömet és ezt a falut. |
Nyomtatható verzió