Fekete László a kéthelyi futballcsapat egyik meghatározó, jellegzetes alakja volt. Több mint 20 éve láttam egyszer egy Tapsony elleni mérkőzésen. Nemcsak játékával, de magasságával, korán őszülő hajával is kitűnt a többiek közül, nem lehetett nem észrevenni. Most, 2019-ben, 58 évesen abbahagyta a bajnoki szintű labdarúgást.
A Kéthelyi Sportegyesület 90 éves jubileumi ünnepségén a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) különdíját Nemes Nándor, az MLSZ Somogy Megyei Igazgatóságának igazgatója adta át Fekete Lászlónak a Kéthelyi Sportegyesületben végzett kiemelkedő munkájáért. Ugyanakkor a helyi egyesülettől “Sportért” emlékplakettet és ajándékcsomagot (sportmelegítőt) kapott. Ennek apropóján kerestem meg, hogy válaszoljon néhány kérdésemre.
- Honnan indultál?
- Sáripusztáról származom, általános iskolába Kéthelyre jártam. A testnevelő tanáraim – Szűcs Róbert, majd 7-8. osztályban Németh Lajos – tanították meg a labdarúgás alapjait. Hosszú László, az ifisták akkori edzője hátvéd poszton, beállósnak küldött pályára. A kéthelyi ifi csapattal a megye II Északi Csoportban bajnokságot nyertünk.
Amikor Ádándra jártam középiskolába, megkeresett a Siófoki Bányász képviselője, és hármunkat beválogattak az ifibe. De már a középiskolás éveim vége felé történt mindez, tehát nem sokáig futballoztam náluk. Később, amikor Kéthelyen fociztam, az NB III-ban játszottunk ellenük.
- Tehát visszajöttél Kéthelyre és ott folytattad, ahol 14 évesen abbahagytad?
- 1980 februárjában kezdtem újra itthon játszani, onnantól - bár a sorkatonai szolgálat idejét kihagytam, és 1985-ben kis kitérőt tettem a Marcali csapathoz is - 2019 nyaráig rúgtam a labdát Kéthely színeiben. Marcaliban keményebben játszottak, megsérült a bokám és a térdem, de nem kíméltem, túlerőltettem. Az lett a vége, hogy vissza kellett térnem alacsonyabb osztályba és onnantól térdgumival tudtam csak játszani. Csak az utolsó években nem kellett már a térdgumi.
- Milyen helyet vívtál ki magadnak a csapaton belül?
- Horváth Béla edző beállósnak alkalmazott. Németh Lajosnál lettem középcsatár. Sok évig voltam csapatkapitány, akkor ragadt rám a “Kapitány” becenév. Akkoriban a foci volt az életem. Sok gólt fejeltem, nagyon sok gólpasszt adtam, a fejelés volt az erősségem. Mindig 9-es számmal játszottam. Ahogy idősebb lettem, már csak 5-10-15 percekre állítottak be, sokat ültem a cserepadon. A fiataloké a jövő, hát átadom nekik a helyet. De az a meglátásom, hogy hiába tud valaki jól futni, a pályán gondolkodni is kell, és erre nem mindenki képes.
- Vannak maradandó emlékeid?
- Az 1980-81-es bajnokságban Somogysárdot 2:1-re, Hetest 2:0-ra, a Somogyi BSE-t 3:2-re megvertük. Az utóbbi mérkőzésen mesterhármast lőttem. Ez egy nagyon eredményes év volt, bejutottunk Megye I-be a ’81-82-es szezonra. Kellemes emlék még, amikor Magyar Kupán az elbizakodott Balatonlellét 4:3-ra elvertük. Egy Keszthely elleni kupameccsünk után hármunkat: Berta Pistit, Tanai Gyuszit és engem el akartak vinni Keszthelyre játszani. De nem mentünk. Régen nem kaptunk pénzt a játékért, de komolyan vettek bennünket. A tsz például elengedett munkaidő vége előtt edzésre. A meccseken sokkal több néző szurkolt a helyi csapatnak, a focistákat mindenki ismerte és becsülte. De mi, játékosok is komolyan vettük az edzéseket, a játékot, én pl. soha nem ittam alkoholt mérkőzések előtt és után. Elsősorban helybeliek fociztak a falusi csapatokban.
- Hallottam, hogy párhuzamosan máshol is rúgtad a labdát.
- 2004-2018-ig Balatonkeresztúr öregfiúk csapatának tagjaként az Old Boys Bajnokságban, a Kék-tó Öregfiúk Bajnokságban játszottam. Emellett Marcaliban teremfociztam. De most ezeket is abbahagytam. Innentől a pálya szélén keressen, aki látni akar a meccseken. A tévében is szeretem nézni a focit, akár a híres európai csapatok, akár a magyarok játszanak.
- Kedves Kapitány! Köszönöm az interjút! Jó erőt, egészséget, hosszú életet kívánok neked a pályán kívülre! De remélem, feltűnik még könnyen felismerhető, magas, szikár alakod, sűrű, ősz hajad a kéthelyi pályán is néha-néha, talán egy utcák közti mérkőzésen.
|