Újságunkban rendre idős kéthelyi emberek vallanak gyerekkorukról, fiatalságukról, régi szokásokról, a feledésbe merült falusi életmódról, helyi történelmi eseményekről. Olvashattak már itt dr. Jandrics István, Mészégető Jenő, Nagy Kálmán Józsefné, Kiss Zoltánné, dr. Káplár Lajos, vitéz Farkas László, Antal László, legutóbb Papp Lajosné tollából származó írásokat. Ezek a helytörténeti emlékezések amellett, hogy színvonalasak, érdekesek, tanítanak is bennünket. Hitelesek, hiszen köztünk élő emberek mesélnek, még élő tanúi letűnt, nehéz koroknak.
Tóth Jánosné írt már a régi disznóvágásokról 2009-es téli számunkban. Éppen 10 éve, a marcali Berzsenyi Dániel Könyvtár „Bezzeg az én időmben” című pályázatára készült munkáját most két részben közöljük. Az azóta 93. évét betöltő Annus néni korát meghazudtolóan tevékeny, érdeklődő és nála fiatalabbak számára is irigylésre méltóan jól kommunikál. Isten éltesse még sokáig köztünk jó egészségben!
Balázs Andorné
Az árvaságtól a nagycsaládig - Egy falusi asszony vallomása
1. rész
Hogyan kezdődött az életem?
Édesapám Hajdu János, édesanyám Szabó Mária voltak. Én Hajdu Anna vagyok, férjem után Tóth Jánosné. Születtem 1926. július 26-án. Óvodába, iskolába a kéthelyi kedvesnővérekhez jártam. Cselédházban laktunk, édesapám cselédemberként volt kocsis, béres, végül az uradalmi malomban fűtő, azután az uradalmi gépházba került. Mikor kiosztották a Hammadnak mondott házhelyeket, ők is kaptak a Balaton utcában, és 1930-ban építettek egy szoba-konyhát és egy kamrát. Sajnos, édesanyám 1939-ben meghalt és félárván maradtunk öten gyerekek. Én 13 éves, a legkisebb féléves volt. Nagyon nehéz napok következtek. Nagyanyánk segített, mert még főzni sem tudtam. Akkor a kenyeret is itthon sütöttük. Szomszédunkban volt egy nagyon jó asszony, aki mindenre megtanított, főzésre, mosásra, és ami munka volt a ház körül, a mezőn, a kertbe mit, hogyan kell rakni, ültetni, kapálni. Azért ilyesmit tudtam, mert a nyári szünetben akkor is alkalmazták a gyerekeket, répát kapálni, szójababot, répamagot kötözni, szénát gyűjteni, takarítani a magtár körül. Akkor 12 évesen kimaradtam az iskolából és mentem vetést őrizni, hogy a kányák ki ne egyék a búzát ősszel, tavasszal a kukoricát. Akármilyen idő volt, oda mindennap menni kellett, még vasárnap is, ha esett is az eső vagy akárhogyan fújt a szél. Két év múlva édesapám megnősült, akkor én fölszabadultam, eljárhattam ismétlő iskolába, varrni tanultam egy varrónőnél télen, de nyárra már leszerződtem a baglasi nagyszőlőbe. Két évig jártam oda, egy évig vízhordó voltam, fasajtárban vittem a fejemen a vizet, letakartam szakasztóruhával, egy korsót a tetejére tettem, hogy ne lotyogjon ki a víz. Ruhából csináltam tekercset a fejemre, úgy tudtam vinni, hogy kézzel nem is fogtam. Másik éven már kapáltam, kötöztük a szőlőt, ősszel szüreteltünk. Ezzel befejeződött a hat hónapi szerződés, ezért kaptunk 6 mázsa búzát és kosztot: reggeli fél liter tej, kétféle ebéd, este csak leves. Minden héten kétszer hús ebédre és négynaponként egy egész kenyér. Jól főztek, adtak is eleget.
 |
|
|
|
A szerződésben benne volt, tavasszal, ha jó idő van, menni kell kikapálni, de én nem mentem el, mert télen a malomban dolgoztam. Egyszer megjelent két derék csendőr, és intettek, menjek oda. Küldtem a férfi társamat, biztos őt keresik, de nem őt, engem kerestek. Megijedtem és mondták nekem, hogy már Baglasban kellene lenni. Kint a társa azt mondta, jöjjenek velünk. Képzeljék, nagyhét volt, az utcán mindenki meszelt, minket meg kísért két csendőr. Mondom nekik, kicsit maradjanak el, ne higgyék, hogy minket kísérnek. Megtették, elmaradtak, és másnap már Baglasban dolgoztunk, ezt fizették.
Egy előzmény, ami még idetartozik. Amikor negyedik osztályból kimaradtam, a nagyapám azt mondta:
- Nanus, ez a kiskapa a tied! - És szóltak a majorgazdának, valami munkát adjon ennek a kislánynak. Adott is, répaegyelést. A malomtól ment a sor a téglagyárig, én egyszer sem értem ki, mert elmaradtam az idősebbektől, de nemcsak én, többen is voltunk ilyen fiatalok. Délben édesanyám hozta az ebédet, én nem akartam ottmaradni, sírtam. Édesapám is hozott nekem szalámit és zsemlét uzsonnára, meg piros kendőt a fejemre. Úgy örültem neki, akkor ettem először szalámit, ezért ottmaradtam délutánra. Utána már mindennap mentem kapálni, mert kaptam szalámit, hogy jobb kedvem legyen. Akármilyen messze dolgoztam a határban, amíg a nap le nem ment, nem engedtek haza bennünket. Fáradtan már elkezdtük énekelni: „Lement a nap, még sincs este, a munkásnak nincsen kedve. Kedve volna hazamenni, de a Csöndör Feri bácsi nem engedi.” Akkor a bácsi ránézett az órájára, és azt mondta, mindenki pucolja meg a kapáját és induljunk haza.
 |
|
|
|
Háború után kiosztották a grófi birtokot. Édesapám is kapott 8 hold földet, amit akkor a családunkkal munkáltunk meg. Tehénfogatunk volt, szekér hozzá. Nehéz volt megszerezni az ekét, a taligát, a boronát, mert a cselédembereknek nem volt. Elkezdődött a szántás, a vetés. Kézzel vetették a tavaszi árpát, kapával a kukoricát, a babot, a krumplit. Ketten a testvéremmel jártunk a parasztcsaládokhoz napszámba. Akkor még sok ember nem jött meg a fogságból, és mi elvállaltuk az aratást. Minden tizedik kereszt volt a mienk, akkor mentünk a cséplőgép mellé.
Ott 16 kiló búzát adtak egy napra, reggel napkeltétől napnyugtáig kellett dolgozni a kévés kazalon, az asztalon, a polvalukban vagy a szalmánál. Azután megkezdődött a babszedés, azt ki kellett pucolni, az is sok munka volt, utána a krumpliszedés, azt el kellett válogatni háromfelé: öreg, raknivaló és apró. Az aprót etettük az állatokkal. Az öreg krumplit a kertbe temettük el télre, terítettünk alá szalmát, ráraktuk a krumplit, sok szalmával betakartuk, és rá jó vastagon földet tettünk. Télen, ha kellett, kibontottunk egy lukat, és hoztunk belőle. Ugyanígy a raknivalót is, meg az állatoknak a takarmányrépát is.
Utána jött a kukoricaszedés, még régebben csumásan szedték, este meg volt a fosztás. Összegyűltek a szomszédok, az asszonyok, lányok fosztották, a férfiak pedig zsákokban hordták a padlásra. Amikor elvégeztek, gyümölccsel, dióval, borral kínálták a segítőket. Nótáztak, jó kedvvel csinálták, másnap mentek a másik szomszédba.
Nyáron még volt a sok szénabetakarítás az állatoknak. Édesapám kézzel kaszált, ha a teteje megszáradt, megforgattuk, amikor a másik fele is megszáradt, akkor összegyűjtöttük, összegereblyéztük, baglába raktuk, szekérrel hordtuk haza. Otthon kazalba halmozták és szalmával takartuk be, hogy ne ázzon meg.
 |
|
|
|
Folytatás a következő számban!
|
Nyomtatható verzió