Érdemes volt elutazni a Kaposvári 4 Évszak Kupa tavaszi sakkversenyére. Négyen nyertek aranyérmet és vele egy szép kupát: Császár Anett, Szilágyi Alexandra, Kovács Balázs és Tamás Bálint. Ezüstérmes lett Kovács Dorina és Császár András. Takács Dominik pedig bronzérmet szerzett. Tamás Zsófiának egy negyedik helyezés jutott.
Négy ifjúsági versenyzőnk pedig Celldömölkön indult a rangos Ság Hegy Kupán. A fiúk a versenyrutinjukat gyarapították a színvonalas mezőnyben. A „B” csoportban a 32 fős, zömében felnőtt indulók között Léránt Boglárka az előkelő negyedik helyezést érte el.
Siófok Város 52. Sakkbajnoksága volt egyben a 2017-18. évi Nemzeti Diákverseny Sorozat délnyugat-magyarországi elődöntője. A Somogy megyei ifjúsági Grand Prix versenysorozat siófoki fordulójára több mint egy tucatnyian neveztünk Kéthelyről. Léránt Boglárka és Takács Dominik aranyéremmel, Császár Anett pedig ezüstéremmel lett gazdagabb. Fekete Luca, Kovács Dorina, Tamás Bálint és Csegzi Milán bronzéremmel fejezte be a versenyt. Tóth Lóránt öt pontjával szintén jól szerepelt, de ez itt, ebben a mezőnyben csak a negyedik helyre volt elég, mögötte Pálfi Gergő végzett. A legkisebbeknél Császár András szintén ötödik, Tamás Zsófia pedig negyedik helyig jutott. A felnőtt mezőnyben Tóth Dániel második, Pálfi Péter pedig hatodik helyen zárt, Léránt Zalánnak és Takács Andrásnak is jutott egy-egy oklevél. A verseny után Almási Zoltán nagymester ellen szimultánozhatott Dani, Péter, Dominik, András, akik saját bőrükön tapasztalhatták, milyen erősen is játssza a sakkot fiatal nagymesterünk.
Budapestre, a Sakk Nemzeti Diákverseny döntőjére látogattunk el egy kisebb csapattal. Nyíregyházától Nagykanizsáig számos településről érkeztek versenyzők. A kéthelyiek közül Léránt Boglárka bronzérmes lett. Takács Dominik 5 pontjával elért ötödik helyezésével szintén nem szégyenkezhet, mivel az első helyezett 6 pontot, a második szintén 5 pontot szerzett, elég szoros volt a mezőny. Császár András 4 pontja is jó teljesítménynek számít.
 |
|
|
|
 |
|
|
|
Egy héttel később a Kéthelyen rendezett Somogy megyei ifjúsági versenysorozaton is kellemes eredmények születtek, két kupa és hét érem került a helyiek birtokába. A felnőttek csoportjában Tóth Dániel második, Takács András és Pálfi Péter ötödik és hatodik helyezése is ügyes teljesítmény volt. A felsős csoportban Léránt Boglárka remekelt, és veretlenül, fél ponttal megelőzte a fiúkat is. Egy korosztállyal lejjebb az ezüstérmet Szilágyi Alexandra, a bronzérmet pedig Harmath Borbála nyakába akaszthatták. Takács Dominiknak ezüstérmet ért a teljesítménye. Az alsósoknál 43 fő ült asztalhoz. A legkisebbeknél Császár Anett ezüst-, testvére, András pedig bronzérmet nyert. Egy korcsoporttal feljebb Kovács Dorina örülhetett a megérdemelt ezüstérmének.
Másnap a Tolna megyei Iregszemcsére utaztunk sakkbaráti kapcsolatunk ápolására, valamint egy kis nemesfém-nyerési szándékkal. A felnőttek között hadakoztak a Léránt testvérek, Zalán ígéretes partikat játszott, de sajnos a végére lecsúszott a mezőny elejéről. Boglárka viszont annál jobban odafigyelt, és a 25 fős mezőnyben a negyedik helyezést sikerült elérnie. Nem volt kérdéses, hogy az ifjúsági első díjat neki fogják adni a verseny végén. A B csoportot Takács Dominik nyerte veretlenül, a lányoknál Kovács Dorina bronzérmes lett. A C csoportban Császár Anett második, Tamás Zsófia harmadik, Tamás Bálint pedig második helyezéssel zárta a versenyt. Császár András, Kovács Balázs, Tóth Lóránt és Léránt Zalán szintén kiérdemeltek egy-egy szép oklevelet.
 |
|
|
|
 |
|
|
|
A Somogy Kupa Sakkbajnokság hat csapatából a balatonberényi egyesület ezüstéremmel fejezte be a bajnoki pontvadászatot. A tíz táblán zajló versenyen minden fordulóban legalább öt fő kéthelyi sakkozó ült asztalhoz, Huszár Nóra, Léránt Boglárka, Tóth Dániel, Léránt Zalán, Hosszú Kristóf és Horváth József személyében. Ponterős játékunknak köszönhetően nem sok hiányzott az aranyérem megszerzéséhez, az utolsó fordulóban dőlt el, ki nyeri a bajnokságot. A tavalyi aranyérem után azért az ezüstérem is szépen csillog.
Itt a vakáció, de kéthelyi sakkozóink nyáron is versenyeznek, gyakorolnak, sakktáboroznak, szóval a sakkjáték a szünidőben is megy tovább.
|