Tartalom
· Foldal
· Ajánlj minket!
· Cikkek
· Impresszum
· Kapcsolat

Legújabb szám
·A Nyitott Klub elmúlt öt évéről
·Ha nyár….., akkor olvasótábor!
·300 éves az iskolai oktatás Kéthelyen
·Állatartás
·Nehéz hónapok a vírushelyzet miatt
·Helyi gazdaságfejlesztés Kéthely községben
·Német nyelvi tábor
·Három éve Kéthelyen az Atroplusz Kft.
·Erdei játszótábor két turnusban
·Újra pereg a film a Kéthelyi moziban
·Egyszerűen szép
·Magyarok kenyere gyűjtőpont Kéthelyen

Sötétben lapul a vidámság!

Szabó István, az alábbi novellarészlet írója egy kéthelyi származású fiatalember, aki sokak számára ismert személy. Most már jó pár éve, hogy élete egészségi állapotának következtében teljesen megváltozott. Szülőfaluját, Kéthelyt is, sajnos ez okból kellett elhagynia. Budapestre költözött, ahol leérettségizett, és ahol megismerkedett élete párjával, aki sorstársa is egyben. Azóta ott él, ott dolgozik. Mindenesetre büszkék lehetünk rá mi, kéthelyiek, mert sikert ilyen egészségi állapotban is tud elérni. Hogy milyen állapotban? Sajnos vakon! Ő az az ember, aki soha nem gondolta volna, hogy valaha a világ egy kicsit megszűnik körülötte. Nem csügged el soha, mindent megtesz, hogy napjait bevirágoztassa!

Kedves Olvasó!
Írásom valós eseményen alapul, és fellelhető benne a szegödies párbeszéd és a somogyi népnek motívumai is.
Nyílt a kis ajtó. Fáradt apai hang szólt hozzám:
- Megjöttél fiam?
- Itt volnék apám!
- Hát nöm sikerült.
- Hát nem.
- Többet már nem kell menni.
S kedves apám nem szólt többet, megszorítá kezemet. Ebben a szorításban benne volt apám összes ki nem mondott szava. S az el nem mondott szavak számomra oly fájóak voltak, hogy a szívem mélyébe martak.
– No, gyere, gyermekem! - mondta anya, és bekísért a veranda felé.
Innen nyílt a kiskonyhánk ajtaja. S halkan még hallottam apám szavait, mikor is azt mondta:
- Te mocskos bötyár élöt! Miért az én fiam?
S hallottam még a nagyapa válaszát is:
- Mindönki Istön kezében van!
- Mifélö Istön ez?
- Nö hozd elő az istöni szidást fiam, most az már nem sögít! Majd lösz csak valahogyan ezután is.
- Mi lösz ezután apám? Te is tudod mönnyi a munka falun, s hiányozni fog a dolgos kéz!
- Tudom fiam, de nöm szabad a gyeröknek ezt látni, éreztetni völe a reménytelenségöt. Aztán mög a karácsony is itt van a küszöbün!
- Ez mög mifélö karácsony leszön? - kérdezett vissza apám.
Közben beléptünk kiskonyhánk ajtaján és gondolatban láttam még a sarokban elhelyezkedő búbos kemencénket, aki azt mondja vágyakozva:
- Hé, mikor ég már bennem a tűz lángja, és mikor sülhet már a gyomrocskámban a friss cipó?
S láttam a somogyi pórnépnek kedvelt kis pihenőhelyét a supit (ágy), ahol kandúr koma, ásítva egy nagyot, a megérdemelt pihenését végezte. S képzeletemben láttam az állványon lévő kézmosót, amit a falusi pórnép a munka befejezte után használt, s láttam még az asztalon lévő vizeskancsót, a poharakkal és a szépen faragott komódot, a konyha ékességét. Mikor is kis szobámba érkeztünk és ajtaja bezárult, túlestünk a kipakoláson, anya mély sóhajtással magamra hagyott. S máris horgonyt vetettem ismételten képzeletem szigetén. S mily gyorsan is végig lehet futtatni emlékeink örökségeit. Láttam a kis vályogháznak minden szegletét, kis udvarunkon a kerekes kutat piros fedőcserepeivel, a kutyaházikónkat, benne Talpi kutyuskával és az udvar kapitányát, liba elvtársat, ami a fűnyírásáért volt felelős. Tűnődtem azon is, hogy a saját életünket mennyire is tudhatjuk irányítani. Vagy létezhet-e valahol valaki vagy valami, ami, mint a sors keze osztogatja számunkra a lapokat? Képzelgéseimből az ajtó nyílására eszméltem fel és figyelmemet gyermeki nevetés ütötte meg.
- Tia Pitta báti!
- Szia te kis Katica! - válaszoltam most már vidámabban.
- Dere Pitta báti játtani! Tudod kergetőtet és a Talpi kutát it megkő timogatni!
- Tia te kis pösze Katica!
- Nem it vagyok pöte!
- De igen is pöte vagy - mondtam viccelődve.
- No, dere Pitta báti ét timogattuk meg a Talpi kutát ét a Kandúrt! Attán meg vetittük ötet ötte jó?
- Miért akarod összeveszíteni őket?
- Mert feláll a tőrük!
- Miféle tőrük? - kérdeztem megmosolyogva.
- Hát tudod a tőrük, amit lehet timogatni!
- Ja, szóval a szőrük?
- Igen a tőrük - mondta Katica és húzta kabátom ujját kifelé.
Közben a hangoskodásos viccelődésre bejött nagyapa és azt mondta:
- Hadd békén Pittát! Ő már nöm tud velöd játszani, mivel sajnos nöm lát, vakká lett!
- Mi az, hod vat lett? - kérdezte az ártatlan gyermek. S éreztem kis kéz húzza kabátom ujját és mondja:
- Gyere Pitta báti!
Erre a beszélgetésre összefutott a család, és jómagamban azon is tűnődtem, hogyan is lehetne elmondani egy 5 esztendős kis hölgynek, amiről még fogalma sem lehet! Aztán eszembe jutott valami, mégpedig, hogy esetemet a gyermeknek csak gyermeki hangvételben lehet elmagyarázni.
- Tudod Katica, éjszaka álmomban találkoztam ám egy gonosz kismanóval!
- Télleg Pitta báti?
- Bizony, tudod meg akartam menteni a kis királyleányt a manók fogságából! S ez a kismanó elvarázsolt engem, és elvitte magával a látásomat. S felébredve rajtam maradt a varázs és most is a vakság álarcát hordozom magamon.
- Mi az, hod vaktág? - kérdezte kíváncsian Katica.
- Most csukd be a szemedet és megtudod! No, most mit látsz Katica? - kérdeztem gyengéd hangon.
– Hű, temmit csak tötéttéget! Hű ez nadon rott! Már ki it nyitottam a temem, hű ez nadon borzalmat! Te gonot kit manó, tak találkodnék veled, majd én ledőznélek!
- Igen bizony nagyon rossz - mondtam neki. - Azonban teveled legyőzhetjük ám a gonosz kismanót!
– Hű, hodan?
- Úgy, hogy holnap Karácsony szenteste leszen, s ha csengőszóval megjön a Jézuska, te odakísérhetsz a zöld fenyő alá. Imádkozhatunk együtt és kis kezeddel fogva az enyémet megkereshetjük a várva várt ajándékokat is. Jó lesz ugye, Katica? No meg fogok ám kérdezni tőled mindenfélét és te segíthetsz az ajándékok kicsomagolásánál is!
- Jaj de jó! - mondta vidáman a cseppség.
- No meg, jönnek a kistestvéreid is, s te abban is tudsz segíteni, hogy elmondod számukra a kismanó történetét. Tudod melyiket, ugye?
- Perte hod tudom.
- S te ugyanúgy megmutathatod a kis szemeddel azt, amit most mutattam neked. Tudod, ha becsukod a szép szemed, hírtelen csak a sötétség tárul eléd.
- Iden, de most nem tukom be, tak majd ha megjön Jóti és Tomi, jó?
- Rendben, csak akkor csukd be a szemed, ha itt vannak az unokatestvéreid, Joci és Tomi.
- Jó, oké! No, Pitta báti, eddütt ledőzzük a gonot manót, ude?
- Hát persze! – mondtam, és magamhoz öleltem Katicát. S hallottam Katica elrohanását és futva kiáltotta:
- Tia, Pitta báti! Mott medek medtimítani Talpit.
S anya szólt neki:
- A kandúrt hagyd békén, mert megkarmolhat!
S még most is emlékszem a család meglepődésére, hogy egy gyermeket milyen egyszerűen is rá lehet vezetni a helyes útra. Sietve rohant az idő mindenki számára, s hogy a télapó a szakállát megrázta, betakarta az éjszakát fehér hólepellel. Másnapnak reggelén nagy pelyhekben hullott a hó, és édesapa erős favesszőből kötött seprűvel takarította le a használatban lévő utakat. Délelőtt folyamán megérkezett Katica és izgatott kis hangjával kérdezte:
- Hol vannak a dítek ét hol van a ta?
- Miféle ta? Talán inkább a fa, te kis pösze! - replikáztam vissza.
- Nem it vadok pöte!
- Jó, jó, rendben, de még nöm járt nálunk az angyalka, mög a krampusz söm - mondta a közben bejövő édesapa.
- Milen kramput és milen andalka?
- Ó, Katica, tudod, a karácsonyfát az angyalka hozza hozzánk, de ha valaki rosszalkodott, annak a krampusz hozza - mondta apa. - Gyere vissza ebéd után, és talán addigra megajándékozza szeretett kis házikónkat a Jézuska! - mondtam neki.
- Hű, az méd tokára let! Írjunk neti levelet!
- Hát írjál, de én nem tudok írni.
- Dö rajzolni tudsz nöki, nöm? - mondta neki viccesen nagyapa.
- Mönj bö Pitta bátival a szobába és rajzoljatok együtt valami szépöt a Jézuskának!
– Há’ ett nem étem - mondta Katica.
- Mit nem értesz? - kérdeztem tőle.
- Mott az andalka hodda a fát vad a Jédutka? - kérdezte Katica.
- Tudod, nálunk hol az egyik, hol a másik! - replikáztam vissza.
- No attor mindediknek rajdolok, jó? - s futott a megszokott helyre papírért és színes ceruzákért. - Hű, de jó, dere Pitta báti, mennünk a tobába!
S mi csendesen félrehúzódva vártuk a szentestét, az angyalka eljövetelét, hogy kopogtasson kis szobánk ajtaján. Eljátszva Katica előtt a mit sem sejtésemet az elkövetkezőkről. Közben felröppent bennem a régi emlékkép, amikor is gyermekként ugyanígy vártuk fellelkesülve az estét, és nyitott kis szájjal álltunk a pompázatos zöld fenyő előtt. S ajtónkon kopogtatás után anya lépett be.
– No, gyerkőcök, nem vagytok tán éhesek?
- Nem vadok - mondta Katica.
- Fiam, tudjátok-e, hogy reggel óta nagy pelyhekben havazik? Nem akartok kicsit kimenni hógolyózni vagy hóembert építeni?
– Hű, hű, hódolyózni? Jaj, de jó! Dere Pitta báti hódolyózni!
S tudtam az elterelő hadműveletről és meglepődve, de rábólintottam az igenlés fájára. Felöltözve már kint is találtuk magunkat a veranda előtt, a kisudvarunk közepén, s Katica már kis kezében kesztyűvel gyúrta apró hógolyóit.
- Nete, Pitta báti, nete, jól meddobállak!
Aztán a viháncolásra nagyapa is tiszteletét tette és beszállt a hócsatába.
- Neszö Katica, hát én is mögdobállak ám tégöd! Tudod, hogy a Pitta báti ölvan varázsolva és Ő nehezön talál ám el tégöd!
- Botánat Pitta báti, elfelettettem a gonosz manót! Ude, nem mondod med atának?
- Jaj, dehogy is mondom meg apának! - válaszoltam.
Jól elfáradtunk, s a végére felépítve az udvarunkon hóember koma a sárgarépa orrával a szenes szemeivel büszkén állt, s Katica hozzátámasztotta apa seprűjét, és azt mondta:
- Nó hoender mott te fogt seperni, jó?
S otthagyta hóember komát. Átöltözésünk után már estefelé járhatott az idő, mikor anyu letette elém a szaloncukrokat és behívta Katicát.
- Gyere picikém, az angyalka meghozta ám a kötöznivaló szaloncukrokat!
Katica rohanva kis lábaival, meglepődve:
- Hű, de sot féle tukor, ét ez mi?
- Az habkarika - válaszolta anya.
- 1 pirottukor, 1 tárgatukor ét ötte kötöm őtet. Jó, mot egy hadkaritát tinálok, jó? - kérdezte Katica.
- Mindig párba kössed őket és felváltott színnel, jó! - mondtam neki. Jó sokára elvégezve a feladattal jött az újabb haditerv, s kicsalva a kisgyermeket a szobából édesapáék elkezdték feldíszíteni a zöld fenyőt. Katica egyre türelmetlenebb lett, és figyelmünket egyszer csak csengő csilingelés rázta meg. Váratlanul mély dörmögő hang szólt, és jelezte Jézuska eljövetelét! S láttam a családomat a fa alatt, csillogó könnyes szemekkel, s a képzeletemben a látvány ugyanolyan volt, mint a valóságban. Láttam a csillogó díszekkel pompázatos fenyőfát, az ajándékokat a megszokott sorrendben a fa alatt! S láttam anya, apa, nagyapa csillogó könnyes szemeit ünnepelve a karácsony szentestéjét. S hallottam a morzsoló szent imát, amit együtt mond a család, majd meggyújtva a csillagszórót, ami szikrázva szórja szerteszét fényét! S elképzeltem Katica arcát, hogyan is ámulja nyitott kis szájjal a pompázó fényesség csodáját! S picinyke szája várja-várja az ima végét, hogy végre vidámságát és örömét kiadhassa magából! Léptek hallatszottak, s mindenki gyorsan vetette homlokára a maga kis keresztjét, s beléptek a kis szobánkba az apám testvérei gyermekeikkel. Mifelénk falun a szülői kisház volt szenteste napjának helye, és újabb imával köszöntötték a Jézuska eljövetelét. Az egész család ölelte egymást és elkezdődhetett a gyermekek álma, az ajándékok kibontása, átadása. S Katica kapta először meg, és kérdésemre sorolta is ajándékait:
- Pitta báti! Kaptam tukrot, budit, zotnit, kettűt, hatas babát és egy pertejt.
- Milyen perselyt? - kérdezte anyu.
- Hát kutapertejt, ét ki lehet tomni a nelvét.
- Tudod miért lehet kinyomni a nyelvét?
- Azért, mert ott kell betenni a pénzt, amit meg szeretnél spórolni - válaszoltam. Közben Joci és Tomi is átölelt, és már ők is tudták a kismanó varázstörténetét, mivel a hír terjedt tova Katicától. S Joci is elsorolta ajándékait, könyvet, ugrálókötelet, fateherautót, ruhákat. S Tomika kisvasutat kapott, s mellette kezében a búgócsigát hozta, és Katicával együtt elkezdtek vele játszani. Nyüzsgött a siserehad, és közben hozzám odajöttek apa testvérei és együtt a sajnálkozó érzéseikkel csendes beszélgetés kezdődött el. Aztán apa hozta a hazai szilvapálinkát koccintás céljából, s egy kupicával ünnepelték a férfiak az áldott karácsonyt. S Katica szavára lettünk figyelmesek mindnyájan.
- Pitta báti, dere elmonduk neted, hod te mit it kattál karátonyra?!
S a három kislurkó hozta serényen kezében a kicsomagolásra váró ajándékokat. Katica kis kezével már bontotta, s mondta:
- Pitta báti, kibontottam ed könv van benne.
- Jó, de kifogja ezt nekem felolvasni? – kérdeztem.
- Há madd Jóti. Ő már tud olvatni!
S Joci el is kezdte olvasni. Az utolsó Mohikán című könyvet. Katica, Tomika odavitt a fa alá a nagyméretű dobozhoz, s óvatosan tapogatva, kibontás után apám segítségével kiemeltük a dobozból. Vágyaim hangszere bukkant elő, egy Weister harmonika. Magamra véve megszólaltattam a hangszert, s karácsonyi dallam szállt szerteszét a szobában.

(2016. IV.szám Tél)
Nyomtathat verzi


Néhány régi cikk
·Kitüntettek
(2019. IV.szám Tél)
·Az iskolai étkezési díj beszedésének változásai
(2017. III.szám Ősz)
·Az iskola szülői szervezetének őszi, téli munkája
(2016. IV.szám Tél)
·Trunkó Bálint jól fújta…
(2014. III.szám Ősz)
·Köszönet a fotókért…
(2012. IV.szám Tél)
·Bajnok Eszter ezüstérmes Ankarában!
(2011. II.szám Nyár)
·Bende Liza
A KŐKECSKE
(2009. II.szám Nyár)
·A doktor bácsi. Emlékezés dr. Batáry Károlyra
(2008. IV.szám Tél)
·Rendeletváltozás
(2006. I.szám Tavasz)
·MEGKÉRDEZTÜK:
Ön szerint melyek községünk, Kéthely legnagyobb értékei?
(2004. I.szám Tavasz)




PHP-Nuke alapú weboldal

Az oldalon található termék- és cégelnevezések tulajdonosaik védjegyoltalma alá eshetnek. A hozzászólások, cikkek szerzőik tulajdonai.
Tartalomkezel? rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.07 msodperc