Tartalom
· Foldal
· Ajánlj minket!
· Cikkek
· Impresszum
· Kapcsolat

Legújabb szám
·Óvoda udvar és játszótér fejlesztés
·Riport az 50 éves Horváth Józseffel
·Közérdekű tájékoztatás az avar és kerti hulladék égetéséről
·Díszőrség az ejtőernyős katonák emlékművénél Kéthelyen
·Zászlóval köszöntjük az újszülötteket
·Újra forog a film
·Bemutatkozik a Yin-Yang Életmódközpont
·A kéthelyi hársfák
·A Vincés nővérek Kéthelyen
·Üzenet haza
·Egyszerűen szép

Önkormányzati fejlesztések 2015-ben

Mint a lakosság látja, a település több pontján fejlesztések történnek. 2015. évben felújításra kerül az orvosi rendelő belső része, és több közintézmény esik át energetikai felújításon.

Orvosi rendelő felújítása

Az előző önkormányzati ciklusban, 2014-ben benyújtott "Egészségügyi alapellátás fejlesztése" című pályázattal kapcsolatban sajnálatos módon 2014. november 4-én elutasító és tartalék listára kerülésről érkezett értesítés. Az elutasító döntés után országgyűlési képviselőnk, Móring József Attila segítségével sikerült megfelelően lobbizni, így pár hónappal később 2015 áprilisában kaptuk az értesítést, miszerint pályázatunk mégis bekerült a nyertesek közé.
A pályázat keretein belül a rendelő belső része mellett a homlokzati nyílászárók kerülnek felújításra. Kívül az akadálymentes bejárat és a parkoló felújítása készül el. A belső rész teljesen ki lett bontva, új válaszfalak készültek, és új víz- és hőszigetelés a padozaton. A víz- és szennyvíz-, valamint az elektromos rendszer teljes újraépítésével együtt új központi fűtés készült. Az épület melegvíz-ellátását korszerű, megújuló energiát hasznosító napkollektoros rendszer biztosítja.
A rendelői épületrész felújítása során több mint 7 millió Ft értékben eszközök és bútorok is beszerzésre kerültek. Így a fogorvosi rendelőben új számítógépes rendszer, különböző fogászati eszközök és fertőtlenítésükre alkalmas autokláv vásárlására nyílt módunk. A háziorvosi részlegbe többek között irattároló szekrények, véroxigén mérő, sürgősségi orvosi táska mellett még félautomata defibrillátor is került.
A felújítás a védőnői rendelőt is érintette, ahova a számítógépes rendszer mellett új pelenkázókat szereztünk be.
A teljes beruházás 100%-os támogatással, önerő nélkül 59.655.000 Ft.

Energetikai fejlesztések

2015 februárjában elkezdtem a közintézmények felmérési terveinek elkészítését, energetikai számítások végzését. Ezzel párhuzamosan dolgoztunk azon is, hogy településünk bekerülhessen egy kormányhatározatba, amiben a kiemelt energetikai beruházások szerepeltek. 2015. július végén megjelent a várt határozat, ekkor megcímkéztek településünknek 150 millió Ft támogatást Európai Uniós forrásból. Elnyerésének több feltétele is volt. Az első egy pályázati anyag összeállítása. Ezt a feladatot a hosszas előkészítő munkák után már könnyen el tudtuk készíteni pár hét alatt. A második feltétel, hogy 1 hónappal a kormányhatározat megjelenése után (2015. augusztus 31-ig) meg kell kötni a kivitelezői szerződést, amit meg kell előznie egy jogszerűen, a törvényeknek megfelelően lefolytatott közbeszerzési eljárásnak. Ezt a kitételt is sikerült teljesíteni. Az utolsó feltétel, hogy a teljes beruházásnak december 15-ig be kell fejeződnie az elszámolásokkal együtt.
A fejlesztések érintik az óvodát, a művelődési házat és könyvtárat, a varrodát, a gyógyszertárat, valamint a szociális szolgáltató épületét. Minden építményen elkészül a teljes külső homlokzati hőszigetelés, nyílászárócsere, valamint a padlásszigetelések. A művelődési ház táncterme felett nem csak a hőszigetelés, de a lapos tető vízszigetelése is készül.
Mivel nagyon szűk határidővel kell elvégezni a kivitelezést, egyszerre 4 helyen fogtunk a felújításba. Összehangolt szervezést igényel, hogy az épületek működése közben a munkálatok jó ütemben haladjanak. Mindehhez kérjük a lakosság türelmét, megértését is, hisz e középületek olykor nehezen megközelíthetőek.
Bízunk abban, hogy az őszi időjárás kedvez a munkálatoknak, és határidőre be tudjuk azt fejezni. Az energetikai beruházásra településünk 100%-os támogatás mellett 143.224.969 Ft támogatást nyert.

Adósságkonszolidációban nem részesült települések támogatása

A nyár folyamán benyújtottunk egy újabb pályázatot, amit az adósságkonszolidációban részt nem vett teleülések számára írtak ki. Azok a települések indulhattak, amelyeknek nem volt adóssága. Az előző vezetéseknek köszönhetően Kéthelynek sem volt adóssága, így mi is indulhattunk, így 44.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült községünk. Ezt az összeget a támogatói döntés után 1 héttel meg is kaptuk a minisztériumtól.
A 44 millió Ft-ból kb. 15 millió Ft-ot a Dózsa György utca aszfaltozásának felújítására fordítunk. A munkálatok megkezdése előtt az érintett utcában kicserélnénk a teljes ivóvízhálózatot, hogy a későbbiekben a frissen felújított úthoz már ne kelljen hozzányúlni.
Kisebb összegből a temetői járdák egy részét burkolnánk le, valamint a vízhálózatot bővítenénk. Ebből a forrásból elkészítenénk a településünk új rendezési tervét is, aminek hatására bízunk abban, hogy megindulhat több fejlesztés is falunkban.
Az önkormányzat épületében a konyhai részt felújítanánk, valamint a gázkonvektoros fűtés helyére korszerű, energiatakarékos, kondenzációs gázkazánnal központi fűtést építenénk ki.
A fennmaradó támogatásból a település központját újítanánk fel, térköves járdák készülnének, valamint új buszmegálló, és az Arany János utca felső részén mészkőzúzalékos parkolót alakítanánk ki.
Ezen beruházások előkészítését az idei évben végeznénk el, de a kivitelezésük majd csak a jövő esztendőben valósul meg.

A három pályázati forrásból összesen 246.879.969 Ft támogatásban részesül településünk.

Molnár Balázs
(2015. III.szám Ősz)
Nyomtathat verzi

Korbbi cikkek:

Néhány régi cikk
·Hasznos ismeretek tábor
(2019. II.szám Nyár)
·Új rovat: Egyszerűen szép
(2018. II.szám Nyár)
·Őszi pillanatok az Oviban
(2016. III.szám Ősz)
·Lőrincz László
(2014. III.szám Ősz)
·Tóth István tanító életútja
(2013. I.szám Tavasz)
·„Segíteni mindig, mindenkinek.”
(2011. IV.szám Tél)
·Megnyitotta kapuit az iskola
(2009. III.szám Ősz)
·Téli ünnepeink, műsoraink, programjaink az óvodában
(2007. IV.szám Tél)
·Korszerűsödő oktatás
(2006. IV.szám Tél)
·,,Oltárodhoz jöttem én ...
(2004. II.szám Nyár)




PHP-Nuke alapú weboldal

Az oldalon található termék- és cégelnevezések tulajdonosaik védjegyoltalma alá eshetnek. A hozzászólások, cikkek szerzőik tulajdonai.
Tartalomkezel? rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.07 msodperc