Sakk

Egyéni sakkverseny volt az Ax&Ax Borászatnál

Kéthely - 2014-es Karácsonyi sakkverseny

Hagyományosan megrendezésre kerül ez az évzáró verseny, melynek idei érdekessége volt, hogy a 6 csoportban 6 testvérpár is mérkőzött a 26 sakkozó között.
Eredmények: Alsós fiúknál 1. Takács Dominik 100 %-os teljesítménnyel, 2. Tóth Lóránt, 3. Takács Soma. Kellemes meglepetésre Soma – legfiatalabb résztvevőként - csak az 1. helyezettől kapott ki.
Lányoknál 1. Fekete Luca, 2. Szilágyi Alexandra, 3. Harmath Borbála.
Felsős lányok között 1. Léránt Boglárka (100 %-kal), 2. Ambrus Zoé, 3. Misák Kitti.
Felsős fiúknál 1. Takács András, 2. Fekete Ákos, 3. Pálfi Péter.
A felnőtt csoportban 1-1 marcali, balatonszentgyörgyi és balatonberényi játékos is emelte a verseny színvonalát. 1. Tóth Dániel, 2. Mike János (Balatonberény), 3. Kovács András. Tóth Dániel magabiztosan győzött NB II-es ellenfeleit is megelőzve. Kovács Andris teljesítménye is figyelemre méltó, mivel több igazolt játékost maga mögé utasított.

Kéthely – Nyílt egyéni sakk bajnokság 2015. A Somogy megyei ifjúsági grand prix versenysorozat 1. fordulója

Balatonberény, Balatonfenyves, Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Bodrog, Fonyód, Hévíz, Kaposvár, Keszthely, Marcali, Mesztegnyő, Nagyatád, Nagykanizsa, Siófok, Tapolca versenyzőiből jelentek meg a kéthelyieken kívül, összesen 97-en ültek a táblák mögé. Az Ax&Ax Borászat konferenciaterme országos versenyek színvonalát is meghaladó körülményeket biztosított, melyet ezúton is köszönünk a rendezőség nevében. A tágas, modern terem megtelt a sakkozókkal és a kísérőkkel.
A kéthelyiek eredményei:
Felnőttek: 1. Havanecz Bianka fél pont előnnyel nyerte a versenyt. 5. helyezett lett Tóth Dániel.
Középiskolásoknál, a lányok mezőnyében 2. Szerpák Anita, fiúknál 1. Tóth Dániel, 2. Lengyel Péter.
2. korcsoport, lányok: 1. Léránt Boglárka, 3. Fekete Luca, 4. Szilágyi Alexandra, 5. Harmath Borbála; fiúk: 4. Takács Dominik
3. korcsoport, fiúk: 1. Fekete Ákos, 5. Pálfi Gergő
4. korcsoport, fiúk: 2. Hosszú Kristóf
Csegzi Milán és Tóth Lóránt szereplése is említést érdemel, annak ellenére, hogy nem jutottak be az első 6-ba.

Balatonlelle – Somogy Megyei Egyéni Diákolimpia

Március a somogyi ifjúsági sakkéletben már hagyományosan a diákolimpiai megmérettetés hónapja. A megyei bajnokok jogot szereznek az országos diákolimpián való részvételre. Az egyéni Miskolcon, a csapatverseny pedig – már hosszú idők óta – Szombathelyen kerül lebonyolításra.
A kéthelyi sakkversenyünk jó főpróbája volt ennek a megyei rendezvénynek. Az első 3 fő érem, az első 6 pedig oklevél jutalmazásban részesült.
Eredmények:
I. korcs.: az elsős Takács Soma 3 pontjával még csak ízlelgette, milyen a zömében másodikos fiúmezőnyben versenyezni.
II. korcs. Lányok: 1. Léránt Boglárka, aki mind a hét partiját megnyerve, 2 pont előnnyel végzett a tabella élén. 2. Fekete Luca, 5. helyen Szilágyi Alexandra végzett.
Fiúk: itt volt a legnépesebb mezőny 18 fővel. 5. helyezett Csegzi Milán, Takács Dominik és Ambrus Noel 3-3 ponttal a mezőny második felében szerepeltek.
III. korcs. Lányok: Misák Kitti ezüstéremmel térhetett haza.
Fiúk: 1. Takács András, 6 győzelemmel, 1 döntetlennel, másfél pont előnnyel előzve a mezőnyt. 2. Fekete Ákos, 3. Léránt Zalán. 5. Pálfi Gergő. Az értékszámos mezőnyben 1. Pálfi Péter.
IV. korcs. 2. Hosszú Kristóf, 4. Csegzi Zsolt. Kristóf holtversenyben 1. lett, de a Buchholz számítás a kaposvári fiúnak kedvezett.
VI. korcs. Hamrik Bianka 1. lett, így Bogival, Andrással és Pálfi Péterrel együtt utazhatnak a miskolci országos döntőre.

Fonyód – Diákolimpiai Somogy Megyei Sakk Csapatbajnokság

A felsős lányok a 4. helyig jutottak. A csapat tagjai: Ambrus Zoé, Bogdán Brigitta, Szilágyi Alexandra. Misák Kitti marcali színekben ezüstéremmel gazdagodott.
A felsős fiúknál 1. helyen megérdemelten a Pálfi Péterrel, Pálfi Gergővel, Fekete Ákossal megerősített marcali csapat végzett. Egyetlen pontot hullajtottak el, azt Hosszú Kristóf csente el tőlük jó játékával. 2. helyre – 4 ponttal lemaradva, a harmadik helyezettet 5 ponttal megelőzve – a kéthelyi csapat (Hosszú Kristóf, Takács András, Léránt Zalán, Csegzi Zsolt) került. Ez a két csapat kiemelkedett a mezőnyből.
Az alsós fiúknál a tavalyi évtől 4 főre duzzasztották a létszámot. A 8 csapatot számláló mezőnyben a kéthelyi diákok – kellemes meglepetésre – 4,5 pont előnnyel az 1. helyre küzdötték fel magukat. Két 2-2-es döntetlennel, kettő 3,5 pontos és három 4-0-s győzelemmel. Az első táblát Léránt Boglárka erősítette, aki ötéves versenyrutinjával méltó csapatkapitánynak bizonyult. Bogi a II. korcsoportos fiú bajnoktól elszenvedett 1 vereséggel, 2 döntetlennel, 4 győzelemmel zárta a versenyt. Második táblán Takács Dominik 6 győzelemmel és 1 vereséggel, Csegzi Milán ugyanezzel az aránnyal végzett. Negyedik táblán Tóth Lóránt és Ambrus Noel felváltva játszottak. Lóci 3 partit nyert, egyet vesztett, Noel mindhárom partiját megnyerte.

A kéthelyi verseny előtt 3 nappal Havanecz Bianka a budapesti „Első szombat” nemzetközi versenyen női nemzetközi normát teljesített, immár második alkalommal.
Örömmel közöljük az olvasókkal, hogy Biankát (Ivánka Máriával együtt) a 2014-es évi figyelemre méltó sakk eredményei alapján Kállai Gábor (nemzetközi nagymester, sakk-rovatvezető) meghívta a Sport1 Tv Sakkk! c. műsorába. Kállai Gábor kiemelte Bianka eredményei közül a női meghívásos országos bajnoki 5. helyezését, a főiskolás bajnokság és a keszthelyi nemzetközi sakkverseny megnyerését. Mindezt szokásához híven jó humorral, élvezetesen, Bianka egyik győztes partiját kielemezve tette. Büszkék vagyunk Biankára. Gratulálunk a szép sikerekhez! (Szerkesztőség)

Havanecz Bianka Hosszú Kristóf Lengyel Péter Léránt Boglárka Szerpák Anita Tóth Dániel Egyéni Diákolimpia Diákolimpia, marcali és kéthelyi fiú csapat
Horváth József