„Egy ajtó bezárul itt-lenn a földön,
s egy ajtó kinyílik ott-fenn az égen...”
(Gárdonyi Géza)
Március 8-án, életének 87. évében az égiekhez költözött Nagy Kálmán Józsefné, mindannyiunk Rózsi nénije. Talán nincs a faluban idős és fiatal, aki ne ismerte volna őt magát személyesen vagy lapunkban megjelent visszaemlékezései révén. Emlékezőtehetsége legendás volt. Könyv nélkül tudott minden mondókát, verset, éneket és imát, amit valaha tanult zárdai óvodás éveitől felnőtt koráig. Összerendezte és gondosan le is jegyezte őket. Ismerte a helyi szokásokat, a helyi embereket, a cselédsorsot, a paraszti munkát éppúgy, mint az asszonyi teendőket. Rózsi néni szerette az embereket és mindig szívesen mesélt mindenkinek egyedül vagy sokszor a legidősebb testvérével, Annus nénivel. Ha felkeresték érdeklődő diákok, főiskolások, elszármazott kéthelyiek, számíthattak a segítségére, a tudására, emlékeire. Idős korában - sokszor az álmatlan éjszakákon is-, kézimunkázott, szebbnél szebb darabok kerültek ki a keze alól a párnákon, futókon át az oltárterítőkig. Az egyházközséget nemcsak hitével, hanem munkájával is erősítette. Segítette a helytörténeti munkát, de a családi emlékezet is fontos volt számára. Szűkebb és tágabb családjának, testvéreinek, rokonságának fotóit albumokba rendezte. Az albumot ő maga is gyakran lapozgatta, nézegette, így idézte fel az elmúlt időket, és így adta tovább családja történetét fiának és unokáinak. Ha lehetne még üzenni, akkor csak ennyit: Kedves Rózsi néni! Köszönet minden fáradozásáért.
Fekete István mondta: „Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.” Rózsi nénit megtartjuk jó emlékezetünkben, nyugodjon békében!
|