Tavasz az iskolában

A sok tavaszi esemény közül néhányat emelünk ki, hosszú magyarázat helyett beszéljenek a képek.

Úszásoktatás – A tanév során minden tanulónknak alkalma kínálkozik – a Marcali Kistérségi Társulás jóvoltából -, hogy megtanuljon úszni, illetve technikáját továbbfejlessze. 8 héten át heti 2-2 testnevelés óra keretében külön busszal utaznak a gyerekek a marcali uszodába. Turnusonként egy alsós és egy felsős osztály vesz részt a programban, jelenleg az utolsó csoport, az elsősök és a hatodikosok járnak úszni.

Felsorakozva a sikláshoz Másodikosok az usziban

Farsang – Február 11-én lezajlott a szokásos iskolai farsang, melyen a zord havazás ellenére a tanulók több mint fele jelmezbe öltözött. Sok ötletes, látványos, mókás jelmezest csodálhattunk meg. A szülőket illeti ezért a dicséret, a szervezést pedig a Diákönkormányzatnak köszönjük. A rendezvényt Sinkovics Zoltán és Takács Gábor Józsefné („Edina néni”) tánctanárok irányításával táncház koronázta.

Az elsős jelmezesek Ördögök és egyéb szörnyek Felsősök is beöltöztek