(részlet néprajzi gyűjteményemből)
Már Könyves Kálmán királyunk kimondta a törvényt: Boszorkányok pedig nincsenek. Mégis végigkísérték gyermekkori éveimet a régi boszorkányos históriák. Kerekre tágult szemmel hallgattam, amikor téli estéken összejött a szomszédság a kis fehérfalú szobában, megbeszélni a világ folyását, és időnként felemlítettek egy-egy történetet, amelyben elmondták, milyen bajt tud okozni egy boszorka.
De amiről szólni akarok, az egy nyári este történt. Újult a hold. Nagymama feküdni küldött, de valahogy nem jött álom a szememre. Már éjfélre járhatott az idő, amikor arra lettem figyelmes, hogy nagymama kivesz a szekrényből egy fehér inget és megy kifelé. Újholdas, világos éjjel volt, hát mindent jól megfigyeltem. Én meg, hogy le ne maradjak semmiről, lopakodtam utána. Látom ám, hogy a kútnál a dézsában lévő vízben mosakodik, de teljesen meztelenül. Meg sem mertem szólalni, csak figyeltem tovább. Amikor megfürdött, magára vette a fehér inget, kilépett a fa árnyékából és a két karját az ég felé tárva valami imát vagy varázslatot mondott. Sokáig figyeltem, aztán amikor befejezte, odamentem hozzá, és megkérdeztem, mit csinál. Nem szólt, csak magához ölelt, és akkor láttam, hogy könnyes a szeme.
- Jaj gyerekem, ha már megláttál, elmondom. - Leültünk a nagy eperfa tövébe, és mesélni kezdett.
- Tudod ugye, hogy volt nekem egy lányom, aki 22 éves korában ezen a napon halt meg. Ilyenkor nagyobb a bánatom és egy régi, nagyanyámtól tanult varázslattal könnyítek a lelkemen. Ha nem használ, nem is árt! Így szól a varázslat:
Újhold, új király, fiát házasítja, lányát férjhez adja.
Engem is meghívott az ő lakodalmába,
De én el nem mentem, elküldtem helyettem
A bajomat, bánatomat!
- De ha sok féreg van a háznál, azt küldjük el - tette még hozzá. Én meg 8 éves létemre, ki is próbáltam, mert a varázslatot hamar megtanulja az ember. Elküldtem hát én is a sok szúnyogot, amelyek ott a meleg éjszakában igen összecsipkedtek bennünket. Másnap mondtam is nagymamának, ugye most kevesebb a szúnyog. Míg a hajamat fonta, csak nevetett, gondoltam, hát elmúlt a bánata. Ami csodálatra méltó, soha többé nem feledtem el sem a varázslatot, sem azt az éjszakát. Amikor nagyon sok terhet rakott rám az élet, ha megláttam az újholdat, önkéntelenül felsóhajtottam.
Újhold, új király, fiát házasítja, lányát férjhez adja.
Engem is meghívott az ő lakodalmába,
De én el nem mentem, elküldtem helyettem
A bajomat, bánatomat!
|
Nyomtatható verzió