425 éve, hogy a „koppányi szandzsákbég megvette volt Ketthellt.”

2011. szeptember 24-én lesz 425 éve, hogy a török elfoglalta a kéthelyi kis végvárat, és felégette a falut. Ennek az eseménynek és az egykori várnak az emlékét, amit a birtokosai után Fancsi-várnak neveznek, Kéthelyen egyelőre csak a Vár utca neve őrzi. A Vár utca végén még ma is jól látható az egykori várárok. A vár alaprajza is jól kivehető, mert az elmúlt évszázadok során a területén nem folyt mezőgazdasági tevékenység, hanem temetkezési helyként kezdték használni már a 18. században. A vár méreteit az 1980-as években egy felmérés során Nováki Gyula és Sándorfi György rögzítette. E szerint a kéthelyi vár: 78x75 m, a várárkon belüli terület nagysága: 48x48 méter. Az egykori palánkon belüli épület alaprajzát kutatások hiányában nem ismerjük.

A 16. század közepén új védelmi rendszert kellet kiépíteni az országban a török terjeszkedésének a megakadályozására. Ennek a védelmi rendszernek a részeként jött létre a kis kéthelyi vár is. A pénzhiány és a törökök gyors előrenyomulása miatt nem volt lehetőség teljesen új várak építésére, ezért elsősorban meglévő épületeket; templomokat, kolostorokat, családi kastélyokat, udvarházakat erődítettek meg, alakítottak át végvárrá. Az épületeket árokkal és anyagból, fából, vesszőből készült palánkkal vették körül. Kéthelyen Fancsi [Fanchy] Gáspár veje, Butykai Péter, Somogy vármegye ispánja a 15-16. század fordulóján épített egy kisebb kastélyt vagy udvarházat, nagy valószínűséggel ezt erődítették meg az 1550-es évek elején. Nádasdy Tamás országos főkapitány 1555-ös várjegyzékében már szerepel a kéthelyi „erősség”, mint castellum, amelynek fenntartásáról akkori tulajdonosai Fanchy János és Fanchy György gondoskodtak.

A palánképítésnek több módja is volt, hogy melyiket, alkalmazták Kéthelyen, nem tudjuk, mivel ásatások - bár tervezték -, még soha nem folytak a vár területén. A tengerszint felett kb.130 m magasságban fekvő vár árka száraz árok lehetett, mert a közelben nincs olyan vízfolyás, ahonnan a meglehetősen mély árok feltöltésére vizet nyerhettek volna.

A kéthelyi vár a török elleni nagyobb védelmi rendszer részét képező, Balaton és a Dráva közti, észak-déli irányú várláncolat tagja volt. A várláncolat kis várai önállóan nem voltak képesek a török feltartóztatására, de nem is ez volt a feladatuk, figyelőszolgálatot láttak el, portyázó hajdúikkal és kémeikkel. A kéthelyi palánk Kanizsa várának előterében és a Balaton délnyugati átkelője közelében feküdt, itt végzett figyelőszolgálatot.

1556 után a korábban földesúri várak fokozatosan a királyi zsoldot kapó kapitányok és katonák kezébe kerültek. A zsoldfizetés azonban meglehetősen rendszertelen volt, sőt gyakorta el is maradt, ezért a mindennapi betevő megszerzése érdekében a katonaság rabolt és fosztogatott. A lakosság sokszor kényszerült nemcsak a török, hanem a magyar fosztogatók elől is menekülésre, rejtőzködésre. Nálunk erre alkalmas hely volt a vártól keletre fekvő ingoványos, mocsaras terület, a mai Nagy-berek.

Buda elfoglalása után a török számos nagy hadjáratot indított a királyi Magyarország ellen. Baranya, Tolna és Pest megye már az 1540-es években az uralma alá került.1550-ben elesett Koppány (Törökkoppány) is, 1555-ben Kaposújvár elfoglalása után a török sereg egyik része Szigetvár ellen indult, de elfoglalni nem tudta. A másik fele pedig a Balaton irányába lévő kisebb erősségeket támadta, ezek nagy részét elfoglalta. E várak megmaradt katonái elmenekültek, a korotnai vár szétszéledt hajdúiból Kéthelyre is jutott. A Balaton környéki várak elleni támadások még 1556-ban és 1558-ban is folytatódtak, hatalmas veszteségeket okozva a megyének, a jobbágságnak. E támadások már Kéthelyt is érinthették. 1556-ban a koppányi szandzsákbég, Nuszuf, latin nyelvű hódoltató levelet írt Kéthely, Marcali, Kanizsa, Csákány, Mesztegnyő és Szenyér vára parancsnokainak, és ellentmondásuk esetén kilátásba helyezte minden falu elpusztítását egészen a Balatonig.

A stratégiai szempontból kulcsfontosságú, akkor még Somogy megyéhez tartozó Szigetvár, melyet gróf Zrínyi Miklós védett, 1566-ban esett el. Szigetvár eleste után a török azonnal támadta a Balaton és a Dráva közti védelmi vonalhoz tartozó kis várakat is. 1566. szeptember 29-én Zalay Benedek, a Nádasdy család tiszttartója még azt jelentette asszonyának, Kanizsai Orsolyának, hogy „Kéthelben és Komárban még magyarok vannak”, de később a katonák elhagyták. A török tehát, már az 1560-as években lényegében felért a Balatonig, és a Kéthely – Komár – Babócsa – Vízvár - Zákány vonalon állt. Kéthely tartósan nem lett a töröké, nem rendezkedett itt be, mert a következő évben, 1567-ben a pozsonyi rendi országgyűlés elrendelte - más erődítményekkel együtt -, Kéthely lovas katonasággal való ellátását. A kéthelyi vár katonaságáról ebből az időszakból sem sokat tudunk, csak azt, hogy 1576-ban 20 gyalogos hajdú szolgált a várban.

1568-ban, Drinápolyban békekötésre került sor a Habsburgok és a törökök között, ennek ellenére kisebb-nagyobb csatározások állandóan folytak. 1586-ban a kéthelyi palánkot a koppányi szandzsákbég támadta meg, és szeptember 24-én „megvette volt”, azaz bevette, „…ostromlással, tűzzel és karddal” mentek a törökök őfelsége kastélyai és a hódolatlan falvak ellen, „egy részüket elpusztították és elégették, és sok ártatlan lelköt elvittek.”-írta Nogorolla győri főkapitány Szinán basának. A támadásra válaszul 1587 februárjában a magyarok a török kézen lévő Koppány vára ellen indítottak támadást.

A 17. század elejétől az udvar kevesebb pénzt fordított a határvédelemre, kevesebb várban volt királyi őrség, mint korábban, előtérbe kerültek a diplomáciai tárgyalások a törökkel. Hosszabb időszakok teltek el hadjáratok nélkül. A nép sorsa nem sokat javult, mert az adót az egykori földesurak a hódoltsági területeken is éppúgy igyekeztek beszedni, mint a törökök. Az adóbeszedés jogát maguk a végvidéki kapitányok vették bérbe a régi földesuraktól. A Balaton délnyugati végénél fekvő várak elleni utolsó nagyobb török támadás1684-ben volt, de ekkor már megkezdődött a törökök kiűzésére indított háború is.

A törökök kiűzése után I. Lipót osztrák császár, magyar király (1657-1705) rendelkezései nyomán megkezdődött a várak lerombolása. A 18. századi kéthelyi plébániatörténet „lerombolt kastélyként” szól az egykori Fancsi-várról, amely falunk küzdelmes évszázadainak talán legjelentősebb feltáratlan történeti emléke, becsüljük meg!