Tartalom
· Foldal
· Ajánlj minket!
· Cikkek
· Impresszum
· Kapcsolat

Legújabb szám
·Óvoda udvar és játszótér fejlesztés
·Riport az 50 éves Horváth Józseffel
·Közérdekű tájékoztatás az avar és kerti hulladék égetéséről
·Díszőrség az ejtőernyős katonák emlékművénél Kéthelyen
·Zászlóval köszöntjük az újszülötteket
·Bemutatkozik a Yin-Yang Életmódközpont
·A kéthelyi hársfák
·A Vincés nővérek Kéthelyen
·Üzenet haza
·Egyszerűen szép
·Vitaminnal erősítik a kéthelyi gyerekek immunrendszerét
·Megújult a játszótér a Hegyalja utcában
·Sakk
·Támogatás Covid-19 pozitív családoknak

„Segíteni mindig, mindenkinek.”

Dr. Káplár Lajos nyugdíjas kéthelyi állatorvos 2010-ben gyémántdiplomát kapott, mivel 60 esztendeje szerezte meg állatorvosi oklevelét. Ebből az alkalomból felkérték, írja meg életrajzát, mely a Magyar Állatorvosi Kamara szakmai folyóiratában, a Kamarai Állatorvos című újságban jelenik meg idén a második negyedévi számban, az Arcképcsarnok rovatban. Ezt az életrajzot folytatásokban közöljük.

Fiatalkori kép

Meglepetésként ért dr. Varga István professzor úr megtisztelő felkérése, hogy írjak munkámról, életemről. Nehéz feladat ez számomra, mert vidéki, gyakorló állatorvosként életemet kitöltötte a napi munka. Mellette nem maradt időm arra, hogy szerzett tapasztalataimat leírjam, szélesebb körben megismertessem. Amikor viszont módom volt, éltem a lehetőséggel. Például 1954-ben, az Országos Szarvasmarha Tenyésztési Kongresszuson, az elméleti kutatásokon alapuló tudományos előadásokat követő felszólalásomban a gyakorlatban végzendő pontos munka fontosságára hívtam fel a figyelmet, mivel csak így végződhet eredménnyel mind az elméleti, mind a gyakorlati munka. Most mégis igyekeztem felidézni a közel négy évtizedes pálya eseményeit. Láthassák az utódok, milyen sok nehézséggel kellett megküzdeni e történelmi viharokkal is terhelt időszakban.

1924. április 3-án születtem Szenyérben, egy somogyi kisközségben. A szüleim földműveléssel foglalkoztak, két lánytestvérem volt. 1935-ben iratott be édesapám a marcali polgári iskolába. Az első két évben naponta 20 km-t gyalogoltam, majd édesapám vett egy kerékpárt, és azzal közlekedtem. 1939-ben különbözeti vizsgát tettem a mohácsi gimnáziumban. Itt tanított az ángyom testvére, aki támogatta a tanulási lehetőségemet. A gimnázium ötödik osztályában negyvenen tanultunk, ebből négyen paraszti származásúak, egy sokác, egy sváb, egy szerb és én - magyar. Jó barátságban voltunk és maradtunk további életünkben is, segítettük egymást nehézségeinkben. Származás, nemzetiség, vallás miatt soha nem vitatkoztunk, jó közösséget alkotott az osztály. Itt ismertem meg Losonczky Juliannát, akivel diákszerelembe keveredtünk, és akit később feleségül vettem. Mindkét iskolában jó tanáraim voltak, akik nemcsak tanítottak, hanem neveltek is, ezért mindig hálával gondolok rájuk.

Érettségi után - édesapám kívánságával egyezően - az állatorvosi egyetemre jelentkeztem és vettek fel 1943-ban. 1944 novemberében - a másodévfolyam elején - a hadi helyzet miatt az előadások megszűntek. December 10-én már szülőfalumhoz érkeztek a szovjet csapatok, kialakult a téli front. A karácsonyt még otthon töltöttem. Hamarosan megjelent a behívóparancs. Vonattal Németországba vittek bennünket, egy Berlin közeli erdei laktanyába. SS-jelzésű német katonaruhába öltöztünk. Az alapkiképzés után következett az ünnepélyes katonai eskü. A parancsnokló tiszt az eskün kívül mondandó szövegét is odaadta nekem, hogy fordítsam le és tolmácsoljam a magyaroknak. A szövegben az állt, hogy mi önként mentünk Németországba. Őszintén megmondtam, ez nem igaz. Így pár nap múltán az SS-jelvényt levették a karunkról, kenyéradagunkat 10 dkg-mal csökkentették, és kisegítő alakulattá változtunk.

1945 áprilisában közeledett a front, a szomszéd községbe mentünk, ahol ki volt ásva a lövészárok, a mi védelmi vonalunk. A bunkerok befedésével foglalkoztunk egyik nap ebéd után, amikor a szemben levő erdőből géppisztolyos lövöldözést hallottunk. Jöttek az oroszok, mi feltartottuk a kezünket és megadtuk magunkat, fogságba estünk. Természetesen mondtuk, hogy magyarok vagyunk. Az első táborhely, Wriezen kielégítő ellátással, tűrhető hely volt. Második lágerünk Kustrin, az Odera és a Warta találkozásánál, lengyel területen feküdt. A térségben nagy csaták zajlottak, többször cserélt gazdát. A környéken se ember, se állat, se vetés, semmi nem volt. Nem tudtunk mit enni. Többször az árokparton lekaszált fűből főzött levest ettük. Egy cellulóz gyárat szereltünk le, melynek munkáit befejezve már az oroszországi fogság rémlett előttünk, amikor augusztus végén egy este váratlanul felsorakoztattak bennünket, megkaptuk a dokumentumot és némi élelmet. A papír a zsebünkben volt, hazamehettünk. A drezdai pályaudvaron már több százan ültünk a vonatban, a vonat tetején. Türelmetlenül vártuk, mikor indulunk a cseh határ felé, majd az országon keresztül haza. Még indulás előtt kiderült, a csehek nem engedik át a magyarokat. Ekkor úgy gondoltuk, Ausztrián át megyünk. Átszálltunk a lipcsei vonatra, de az orosz-amerikai övezet határánál az oroszok nem engedtek át bennünket. Újra táborba kerültünk, talán ezren is lehettünk, civilek és hadifoglyok vegyesen. Dolgozni nem kellett, de szabadon sem mozoghattunk. Az oroszok november végére szervezték meg kíséretükkel a hazautazást Csehországon keresztül. Év végére értünk haza.

Nekem ez az „önkéntes”, hősies kirándulás egyetemi tanulmányaimban két év veszteséget jelentett, így 1949-ben fejeztem be az egyetemet. 1950. november 30-án végeztem szakmai gyakorlatommal. Felmentem az egyetemre, jelentkeztem a dékáni hivatalban, igazolásra átadtam a leckekönyvemet. A hivatalvezető mondta, siessek, éppen bent van egy avatandó a dékán úrnál, együtt elmondtuk az esküszöveget, és állatorvosok lettünk. (Egy igazolást kaptunk, mert a diplomát technikai okokból nem vehettük át, azt csak később kaptam kézhez.) Következő utam a Földművelésügyi Minisztériumba vezetett. Állást keresek – mondtam. Megkérdezték, hova valósi vagyok. Azt válaszoltam, hogy somogyi, gyakornoki időm alatt megnősültem, feleségem orvos, a mohácsi kórházban dolgozik - valahol ezen a tájon szeretnék elhelyezkedni. Mondtak egy szabolcsi község nevet, amit sosem hallottam. Ezt nagyon távolinak találtam. Elhangzott egy másik név, amit ugyancsak nem ismertem. Megtudtam, hogy az első község a megye keleti oldalán van, a második meg a közelebbi, nyugati oldalán. Az sem tetszett meg, és a harmadikként megjelölt borsodi község sem. Ez volt az akkori káderpolitika: a szülőföldhöz, a családhoz ne kötődjön senki, a múltat el kell felejteni. Más lehetőséget nem ajánlottak, mondták, menjek a mesterséges termékenyítést irányító dr. Mészáros Istvánhoz. Ő megkérdezte, milyen minősítésű a diplomám. „Bene” – mondtam (latin: jó minősítést jelent – szerk.). Akkor jó - mondta ő is, Kisbért és Mezőhegyest jelölte meg. Kisbért választottam. Leutaztam körülnézni, az állás megvolt. Leendő főnököm, dr. Bódai József barátságosan fogadott: a feleségem is talál állást a kórházban, csak lakás nincs. A termékenyítő állomás irodája mellett volt egy üres helyiség, amelyet elfoglalhattunk március 15-ig. Akkor indult a ló inszeminálás, és a termet át kellett adni a lóápolóknak. A kórházban volt üres helyiség, de nem lehetett beköltözni. A kórházigazgató szánt meg bennünket. Javaslatára kerestem meg egy barátját, aki az Egészségügyi Minisztériumban volt főosztályvezető. Itt tudtam meg, hogy a kórházba való költözés tiltását csak tervezik, de írásban nem jelent még meg a rendelet, menjek haza, és - ha az igazgató főorvos engedi - azonnal költözzek be. Így lett egy olyan szoba a lakásunk, ahova a fürdőszobán át lehetett bejutni. Így kezdődött a munkás életünk.

Dr. Káplár Lajos

(A következő számban folytatjuk.)

(2011. I.szám Tavasz)
Nyomtathat verzi

Korbbi cikkek:

Néhány régi cikk
·Helyi gazdaságfejlesztés Kéthely községben
(2020. II.szám Nyár)
·Alakuló testvér-települési kapcsolat
(2017. IV.szám Tél)
·Kéthely SE hírei
(2016. IV.szám Tél)
·Lantos Gyuláné Mika Mária
(2014. III.szám Ősz)
·Kéthelyi lány Norvégiában
(2013. IV.szám Tél)
·Sipos László képviselőjelölt bemutatkozása
(2010. III.szám Ősz)
·Farsang 2010 – ahogy mi láttuk
(2010. I.szám Tavasz)
·„Gyere velünk a könyvtárba!” – Bemutatkozik a Községi Könyvtár
(2007. IV.szám Tél)
·Köszönet a támogatásért
(2006. I.szám Tavasz)
·Kézműves óvodások
(2005. II.szám Nyár)




PHP-Nuke alapú weboldal

Az oldalon található termék- és cégelnevezések tulajdonosaik védjegyoltalma alá eshetnek. A hozzászólások, cikkek szerzőik tulajdonai.
Tartalomkezel? rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.05 msodperc