Gondolatok – kisdiákok között

„Anyukám! Apukám!
  Ha ma kihagyod a beszélgetést, az esti mesét, ha ma nem ülsz velem oda a társasjáték mellé, holnap már lehet, hogy nem is kérem.
Ha ma kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán talán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylem.
Ha most nem sétálsz velem kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedem a kezed, és kapaszkodó nélkül elsodródhatok.
Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.
Téglák ezek, amelyből, és amelyre felnőtt élet épül.
Ha sok tégla hiányzik, labilis az építmény.”

A fenti sorokat az interneten találtam, szerzője ismeretlen. Azért osztom meg Önökkel, mert ennél kifejezőbben nem tudom megfogalmazni, hogy mi hiányozhat egy kisgyereknek.

Sok szülő fáradtan, feszülten ér haza a munkából, pihenésre vágyik. Könnyebb, ha a gyerek csendben nézi a tévét, csépeli a számítógépet, vagyis nem zavarja a felnőttek köreit. A szülő társaságát azonban nem helyettesítheti számítógép, televízió. A valódi odafigyelést nem pótolhatják édességek, drága ajándékok, zsebpénz. Bevonhatjuk gyermekeinket a házi munkába, főzés, mosogatás közben lehet beszélgetni. De ezen kívül is szakítsunk időt mindennap nyugodt, meghitt beszélgetésre, közös játékra, simogatásra, szeretgetésre.

Ajándékozás. Tanítsuk meg gyermekünket, hogy nem csak kapni, adni is jó. Ne neveljünk önző, elkényeztetett, követelődző kis zsarnokot, mert akkor idős korunkban hiába panaszkodunk majd, nem kapunk tőle törődést, figyelmet. Amiből lehet, kínálja meg a szüleit és a nagyszüleit, ossza meg testvéreivel az elosztható ajándékait. Legyen ez természetes elvárás a családban. Tanulja meg, hogy néha ő ad – anyák napjára, a felnőttek születésnapjára, stb. -, anélkül, hogy bármit kapna cserébe.
Ne váljon az ajándékozás hétköznapi rutinná. Nem kell minden bevásárláskor édességet, játékot, egyéb szükségtelen dolgot venni a gyermeknek. Rászoktatjuk, hogy ez neki jár, magunknak pedig kreálunk egy felesleges plusz kiadást. Főleg akkor ne kapjon ajándékot, ha követel, nyafog, mert rögzül a tudatában, hogy ez a jó módszer az ajándék kicsikarására.
Ha van alkalom vagy érdem a jutalmazásra, akkor sem mindegy, mit kap a gyermek. A jó ajándék nem feltétlenül pénzért vásárolt tárgy, ennivaló. Főleg ne édességgel, nassokkal jutalmazzunk elhízott kisgyermeket. Adhatunk élményeket, pl. közös mozi, színház, koncert, kirándulás, hóemberépítés, szánkózás, fürdőzés, stb.

Dicsérjük meg gyakran gyermekünket, ha megérdemli, de legyünk reálisak. Sok csalódás éri azt a gyereket, akinek minden „művét” felülértékelték otthon, az iskolában pedig szembesül azzal, hogy nem az övé a legszebb munka. Ha otthon ő a világ közepe, nehezen érti meg, hogy nem mindig őt szólítja fel a pedagógus, nem kiabálhatja be a másnak feltett kérdésre a választ.

Étkezés. A kéthelyi iskola konyhája átlagon felüli a közétkeztetés kategóriájában. Változatos, finom ételeket kínálnak bőséges mennyiségben, mindig van repeta, gyakran desszert is.
Egyre több az elhízott, nehezen mozgó kisgyerek, ők mindig vonulnak pótadagért. Néha többször próbálkoznak, ha nem kapnak, csalódottan kullognak vissza a helyükre. Sajnálom őket. Nem azért, mert nem ehetnek harmadszor is, hanem a mértéktelenségükért. Mi lesz velük? Mennyit fognak szenvedni kamaszkorban a súlyfeleslegtől, s az abból adódó lelki problémáktól? Lesz-e belőlük egészséges felnőtt?
Olvastam, hogy az ő korosztályuk rövidebb életkort fog megélni, mint a szüleik.
Nem az iskolában alakulnak ki a helytelen étkezési szokások. Otthon kell felelősséggel táplálni őket, hiszen nincs szülő, aki rosszat akar gyermekének. Mégis előfordul, hogy túletetik, betegre hizlalják, hogy „ennivalóan” hurkás puttó angyalka legyen. Nem veszik észre, nem látják, mennyire fáradékony, nehezen, lihegve, izzadva megy fel a lépcsőn, nem bírja el a táskáját. Azt mondják erre az anyukák: „Hogyan vonjam meg tőle az ételt? Sajnálom, amikor éhes.” Hogy fogja sajnálni, ha cukorbeteg lesz, esetleg fiatalon más súlyos betegségtől szenved majd!
Kérem Önöket, szeretettel, nagy odafigyeléssel neveljék gyermekeiket! Érezzék át, mekkora felelősség egy emberi lény alakítása!

Találkozunk nagyon jól, okosan nevelt kisgyerekekkel is. Öröm látni, hogy kiegyensúlyozottak, nyugodtak. Tudnak köszönni reggel a folyosón, megköszönik, ha kapnak valamit. Segítőkészek társaikkal szemben, rutinosan öltöznek, vetkőznek. Figyelnek a felnőttre, nem vágnak a szavába. Az ilyen gyerekek szüleit jó lenne megdicsérni valahol, mintának állítani. (De ezt nem illik, mások megsértődnének.)
Most karácsonyra köszönöm – kollégáim nevében is – a segítő, együttműködő szülők munkáját! Minden családnak gondtalan, szeretetteljes ünnepeket kívánok!