Korábban több cikkemet is azzal kezdtem, hogy az idő nagyon gyorsan szalad.
Most is csak ismételni tudom magam: nemrég volt évnyitó, az őszi szünet, karácsony, a téli szünet, újév, félévi bizonyítványok osztása, beiskolázás, tavaszi szünet, húsvét.
Lezajlottak a hagyományosan tavasszal rendezett különböző - tanulmányi, sport, ének - versenyek és az osztálykirándulások.
A napokban jól sikerült gyermeknapot tartottunk, pünkösd ünnepének örültünk, a nyolcadikosok túl vannak az év végi vizsgákon és készülnek a ballagásukra, a kisebbek a tanév zárására, az utolsó tanítási napokra, a művészeti bemutatókra, s persze a nyári szünetre.
A legfontosabb eseményeinken túl a szakmai munkát segítő fejlődésünkről is tájékoztatni szeretném a Tisztelt Olvasókat. A tanév során több mint kétmillió forintot költhettünk szakmai eszközökre, fejlesztésre. A pénz zöme sikeres pályázatok, illetve pályázati normatívák során kerülhetett az intézmény „kezébe”.
A vásárlásokhoz kikértem a kollégák véleményét, felmértem az igényeket, s ezek figyelembevételével történtek a megrendelések és a beszerzés.
Fontossági sorrend nélkül:
- új ruhákat (15 db, délalföldi), ingeket, csizmanadrágokat, mellényeket, tv-t videó és DVD lejátszót, minőségi hangzóanyagokat, hangszereket, kottákat, festéket, fontos eszközöket kapott a művészeti tagozat minden ága, s a táncterem padlózata új borítást „vett magára”;
- minden évfolyamnak van immár „saját” kazettás CD lejátszója;
- minden szaktanterem vagy évfolyam kapott fali és nyelvi tablókat, térképeket, digitális taneszközöket, szemléltető eszközöket, s egy újabb terembe került nagyméretű interaktív tábla;
- hét db komplett számítógép, egy nagyon profi nyomtató beszerzése történt a pedagógiai munka végzéséhez, segítéséhez;
- egy tanterem lett felszerelve új tanulóasztalokkal (14 db) és székekkel (28 db), így már csak egy teremben szükségeltetik a csere;
- a könyvtár is kapott - a régi, korszerűtlen gép helyére - új számítógépet, tv-t, DVD és videó lejátszót.
Volt két kisebb sikeres pályázatunk, melyek díját a hagyományosan iskolánkban rendezett térségi alsó tagozatos helyesírási és népdaléneklési verseny lebonyolítására, jutalmazására, a versenyzők és kísérőik, felkészítőik vendégül látására, valamint a DÖK által rendezett verseny díjazására fordítottuk, de jutott belőle az év végi jutalomkönyvekre is.
Megszépült külsővel várják a ballagást a konyhát és ebédlőt, valamint a rajz- és technikatermet magukba foglaló udvari épületek.
Jelenleg egy újabb kb. 4 millió Ft-os, fejlesztésre, művészeti eszközök vásárlására benyújtott pályázatunk elbírálására várunk.
Nem tudom, kinek mit jelentenek a felsoroltak, az biztos, mi – iskolánk tanulói, dolgozói – nagyon örültünk minden egyes új eszköznek, gépnek, tablónak, ruhának, csizmának, hiszen ezek nagyobb részt a gyermekek fejlődését szolgálják, s kicsivel sem kisebb részben a minőségi munka folytatását, mert az a jövőnk záloga.
Tanulóinknak sikeres tanévzárást, s minden érintettnek eseményekben bővelkedő, de balesetmentes nyarat, erőt, egészséget kívánok!
|