Tartalom
· Foldal
· Ajánlj minket!
· Cikkek
· Impresszum
· Kapcsolat

Legújabb szám
·Vízkereszttől - húshagyókeddig
·2021. március 15.
·A leendő elsős kéthelyi tanítók levele
·Reményekkel telve kezdtük az új évet
·Helyi értékeink gyűjteménye, a Kéthelyi Települési Értéktár 2020/2021
·100 éves Kéthely Hamvad nevű falurésze
·Home office
·Betekintés a Szociális Szolgáltató Központ hétköznapjaiba
·Távoktatás egyetemista szemmel
·Középiskolás vélemények a tantermen kívüli, digitális oktatásról
·Kéthely és Balatonmáriafürdő települések közötti kerékpárút fejlesztése
·Sikeresen pályáztak a kéthelyi polgárőrök
·1%
·Gyászhír

Rózsi néni emlékei - Temetkezési szokások

Nagy Kálmánné, Rózsi néni írásai az emberi élet nagy eseményeiről szólnak. Válogattunk már újságunkban az udvarlás, a házasság, a gyermekszületés és keresztelés 50-60 éves hagyományaiból, sőt a régi karácsonyok, disznóvágások érdekességeiből is. November közeledtével az utolsó földi szertartásra, a temetésre emlékezünk.

Temetkezési szokások

A mi községünkben, a régi időkben nem volt ravatalozó. A temetőben egy 5x5 méteres kis épület volt a halottas ház, abban tárolták a temetéshez szükséges eszközöket, szerszámokat, és amire a koporsót helyezték a szertartáson. Ezt Szent Mihály lovának nevezték. A falon szögek voltak, oda helyezték a temetés után pár nap múlva a család koszorúját, ami művirágból készült, valami faggyús anyaggal bevonva és évekig elállt. Mindenszentek napján és halottak napján újra kitették a sírokra, utána ismét szögre akasztották.

Falunknak volt egy szép gyászkocsija, amit az iparosok udvarán lévő épületben tartottak. Egy iparos ember szokta kísérni oda, ahol meghalt valaki. Mert akkoriban otthon ravatalozták fel a család hozzátartozóját. Úgy készült a család, hogy méltó helyen legyen a ravatal, az első szobában, amit tisztaszobának is hívtak. Legtöbb helyen két ablak között két székre helyezték a koporsót, de amíg az elkészült, az elhunytat tiszta, hófehér ágyon, fehér lepedővel takarták le. Az ágy előtt két nagy, fekete gyertyatartón égett a gyertya, amit a templomból lehetett elhozni erre az alkalomra.

Szokás volt a halott látogatása. Így fejezték ki a családnak a részvétüket a rokonok, ismerősök. A szomszéd szobában együtt imádkoztak a családtagok a rokonokkal. Mindig voltak olyan idős asszonyok, akik ismerték a hagyományos imákat, énekeket. Ima után a háziak megkínálták a részvétnyilvánítókat kaláccsal, pohár borral. Ez azt jelképezte, hogy az Úr Jézus is így köszönt el a tanítványaitól az utolsó vacsorán.

Eljött a temetés napja. Az udvarra tették ki a koporsót, mielőtt a pap és a kántor megérkezett két ministráns gyerekkel. Addigra a szomszédok, falubeliek összejöttek, együtt imádkozták a rózsafüzért. Ezek az órák voltak a legnehezebbek a család számára, főleg, ahol fiatal anyát vagy apát, netalán gyereket kellett eltemetni. A szertartás után a koporsót a gyászkocsiba tették, koszorúkkal körberakták, a család ment közvetlenül a kocsi után, majd a többi rokonság és a tisztelők. A kocsi előtt ment a pap, a kántor, a ministránsok vitték a halálkeresztet, amire egy fehér törölköző volt akasztva, jelezve a feltámadást. Ez a ruha a szertartás után a papot és a kántort illette meg, a gyerekek is kaptak egy kis aprópénzt.

Amikor a menet elindult a háztól, elkezdtek harangozni, addig szólt mind a négy harang, amíg a temető utcáig értek. Ott már csak a temetői lélekharang szólt, míg a menet meg nem állt. Út közben is énekelt a pap és a kántor. A koporsót mindig a nagy kereszt elé tették, a Szent Mihály lovára, és ott folytatódott a szertartás. A sírhoz négy férfi vitte a vállán a koporsót. Voltak szegényebb családok, akik nem tudták megfizetni a gyászkocsit. Hívtak nyolc embert koporsóvivőnek, akik a háztól a temetőig menet közben többször váltották egymást. Amikor fiatal lány vagy fiú halt meg, akkor koszorúslányok és vőfények vitték a vállukon. Mindenki kapott egy fehér zsebkendőt ajándékba, amit a lányok a szoknyaderékba, a fiúk a kabát mellzsebébe tettek. Ha pici baba halt meg, azt kicsi fehér koporsóban vitték a nagy lányok, kézben, mert a két oldalán volt egy-egy fogantyú. Háború alatt nem lehetett szemfedőt kapni, krepp papírból készítettünk.

Temetés után a rokonság újra visszament a családhoz a halotti torra.

A mellékelt fénykép egy kéthelyi, 16 éves fiatalember temetésén készült, valamikor a II. világháború előtt. A 8 lány, aki 8 legénnyel felváltva a vállán vitte a halottat végig a falun, ki a temetőbe, menyasszonyi koszorút visel. Közülük többen még ma is Kéthelyen élnek.

Fiatal fiú temetése
Nagy Kálmánné
írásaiból válogatta Balázs Andorné
(2008. III.szám Ősz)
Nyomtathat verzi

Korbbi cikkek:

Néhány régi cikk
·Egyszerűen szép
(2020. III.szám Ősz)
·Aranyköpések az iskolában
(2018. II.szám Nyár)
·Büszkeségpontot avattak Kéthelyen
(2017. I.szám Tavasz)
·A tradicionális ju jitsutól a versenybíráskodásig
(2015. III.szám Ősz)
·Húsvéti vásár a Művelődési házban
(2013. I.szám Tavasz)
·Mozogj Falu!
(2011. III.szám Ősz)
·Tartalmas nyarat éltünk…
(2009. III.szám Ősz)
·Kórushírek
(2007. IV.szám Tél)
·170 éve Kéthelyen született „a népszínművek múzsája”, Hegedűsné Bodenburg Lina (1836-1859)
(2006. II.szám Nyár)




PHP-Nuke alapú weboldal

Az oldalon található termék- és cégelnevezések tulajdonosaik védjegyoltalma alá eshetnek. A hozzászólások, cikkek szerzőik tulajdonai.
Tartalomkezel? rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.08 msodperc