Homályos közelmúlt, nekünk már könyvbe írt történelem, vagy nagyapáinktól, apáinktól hallott legenda csupán. De élnek még közöttünk olyanok, akik megélték. Nekik emlékezés, a fiataloknak okulás végett szedte fejezetekbe Dr. Jandrics István, Pista bácsi a kereken 60 évvel ezelőtt Kéthelyen történteket.
I.
Van olyan múlt, amely nem mögöttünk, hanem előttünk áll: köztünk és a jövőnk között. Előttünk áll, hogy emlékezzünk rá, a megpróbáltatásokkal teli éveinkre, amikor a naptár 1944-et mutatott. A második világháború negyedik éve volt ez, ami mély nyomot hagyott községünk lakosságának életében. Sok-sok fájó emléket őrzünk abból az időből, ezek közül igyekeztem néhányat kiragadni…
Április volt. A rossz közellátás és az egyre gyakoribb megszorítások - például a jegyrendszer - miatt csaknem mindent, a városokban a kenyeret, lisztet, cukrot, zsírt, a falvakban a petróleumot, de még a cipőtalpat is jegyre lehetett kapni. A lakosság hangulata rendkívül feszültté vált. Ezt bizonyítja M. G. mészkereskedő esete is. A volt Ady Endre (akkor Szent Imre) utcai lakos - amint a Somogyi Újság akkor írta: "…Ki akarta végezni a községi bírót, Balázs Lajost, mert nem kapott cipőutalványt." Csapkodta előtte az asztalt, majd nekirontott a bírónak. A feldühödött személyt a kaposvári bíróság egy hónapi fogházbüntetésre ítélte. A hangulatot tovább feszítette a Jurcsek-féle terménybeadási rendszer. Ez - hasonlóan a későbbi, 1950-es évekbeli "padlássöprés"-hez - azt eredményezte, hogy a gabonát termelő gazdának boltban kellett (ha volt) kenyeret vásárolnia.
A rendkívül rossz hangulatot csak fokozták a mind gyakoribbá váló, községünk légterét érintő amerikai berepülések. Április 3-án történt a második világháború Budapestet érintő első légitámadása is. A hazánkba érkező gépek - a Liberátorok - nagy többségükben községünk fölött haladtak el, mély zúgásukat már több 10 km távolságból is hallani lehetett. A gépek morajától síró 3-4 éves gyerekeket a szülőknek a lakásban kellett tartaniuk.
Az érkező repülők bombáinak "szele" községünket először 1944. április 12-én érte. A Kéthellyel határos somogyszentpáli legelőre harminc (!) bombát dobtak le. A bombák megölték a kanászt és elpusztítottak sok sertést. Három hónappal később Kéthely és Balatonkeresztúr határában tíz bombát szórt le egy amerikai kötelék. Ekkor érte találat községünk észak-keleti részén a földben húzódó olajvezetéket. A magasra csapó lángcsóvára és füstoszlopra bizonyára még emlékeznek az idősebbek.
Az ellenséges repülők érkezéséről a községháza szirénája és a templom harangjának kongatása értesítette, riasztotta a lakosságot. A légiriadó végét a nagyharang rendes hangja jelezte. A riasztást végző harangot később (nyáron) a toronyból ledobták és elvitték azzal az indokkal, hogy belőle ágyút öntenek.
Borzolta az idegeket abban az időben a községünk légterében megjelenő, majd földre zuhanó, sérült repülőgépekből ejtőernyővel leszálló amerikai pilóták landolása. Június 16-án Kéthely észak-nyugati légterében földre ereszkedő ejtőernyősöket láttak. Rögtön mozgósították az idősebb fiúkat - leventéket -, akik Lőrincz István uradalmi főintéző, tartalékos főhadnagy vezetésével el is indultak, hogy a községünket nyugatról övező erdőben az ejtőernyősöket elfogják. De nem találkoztak velük, mert azok Balatonszentgyörgy és Sávoly határában értek földet.
1944 április-júniusa közötti időben községünk népe rendkívül szomorú események tanúja volt. A már korábban leszűkített gazdasági és társadalmi mozgástérben élő zsidó lakosság elkülönítése (ún. gettóba zárása) a keresztény lakosságtól, majd deportálásuk. Ez a népirtás Kéthelyt sem kerülte el.
Az 1944 április elején megjelent rendelet értelmében a zsidók sárga szövetből varrt, hatágú csillagot - ún. Dávid csillagot - voltak kötelesek nyilvános helyen felső ruhájuk bal oldalán viselni. E sorok írója emlékszik Müller Jenő pék-boltosra, aki a sárga csillag mellé az első világháborúban szerzett kitüntetéseit is kitűzte és azt mondta: "Így ítéljetek!" A május 13-án megjelent megyei alispáni rendelet szerint a tabi, lengyeltóti és a marcali járásban lakó zsidókat a Tabon felállított gettóba kellett szállítani. Községünkből június 4-én vitték el a zsidókat, 31 személyt vagoníroztak be a kéthelyi vasútállomáson. A gettóba zsúfoltakat július 3-án Kaposvárra szállították, innen Kassa érintésével két nap múlva érkeztek az auschwitzi haláltáborba.
Szomorú látvány volt, ahogyan lovas kocsin, illetve ökrök által vontatott szekéren vitték a zsidókat az állomásra, ők pedig titokban búcsúintésre emelték kezüket. Sajnos, voltak olyan személyek, akik örültek a történteknek, a látottaknak. A visszaemlékezés írója látta és hallotta, amint egy megtévedt asszony mosolyogva fazekát ütögette és a távozók felé ezt kiabálta: "Menjetek csak, libazsír helyett szezámolajjal kell főznötök és az lesz majd az igazi!" A II. világháború zsidó áldozatainak teljes névsorát a községünk főterén 1991. május 9-én felavatott hősi emlékmű őrzi.
Szólni kell a belföldi (nem a fronton dolgozó) munkaszolgálatosokról is. A marcali honvéd kiegészítő parancsnokság által 1944 tavaszán megalakított munkás század tagja volt Kéthelyről Guth László és Krausz Imre is. A század menedéket biztosított az oda behívott zsidó férfiaknak, őket nem deportálták. Így menekült meg a nevezetteken kívül a kéthelyi Fürst László is. Ő a Dunántúl egy másik munkaszolgálatos alakulatában dolgozott, szabadulása után Buzsákban telepedett le.
Az egyre gyakoribb és súlyosabb légitámadások miatt a kisgyermekes családokat a fővárosból (önkéntes alapon) vidékre költöztették. Elhelyezésüket a községi elöljáróságnak elsősorban a megürült zsidó lakásokban kellett megoldania. Kéthelyre 1944 nyarán két család érkezett. Őket Krausz József órás, zsidó kántor és Misner Margit lakásában helyezték el. Mindkét lakás a Hunyadi utcában volt.
1944-45-ben Kéthelyen még sok jelentős esemény történt. Ezekről később fogunk megemlékezni.
| 
Nyomtatható verzió