Akinek a templom festett üvegablakait köszönhetjük

Fehér Józsefné Molnár Erzsébet portréja

Fehér Józsefné, Bözsi néni 84 éves, 25 évig élt külföldön, de mindig haza vágyott, pedig itthoni élete, fiatalsága nem volt könnyű.

A falusi emberek sorsa mindig küzdelmes volt, nőké, férfiaké egyaránt. Egész éven át nehéz fizikai munkát végeztek. A nyári melegben kézzel arattak, csépeltek kézzel és géppel, Kéthelyen úgy mondták: a masina mellé jártak. Télen pedig az erdőre, fát kitermelni. Nemcsak a férfiak, hanem a lányok, asszonyok, sőt sokszor még a gyermekek is részt vettek ezekben a nehéz, izzadságos munkákban. Így volt ez Molnáréknál is, az övék is nagycsalád volt, ahogy akkoriban a legtöbb.

A 20. században a szegénység mellett még két háború is sújtotta a népet. Bözsi néni is ahhoz a generációhoz tartozik, akinek a sorsába beleszólt a háború. Jövendőbelijét várta onnan vissza, de helyette csak egy papír, a gyászhír érkezett. Aztán jött egy másik férfi, aki a férje lett. Házasságukból két gyermek született, egy fiú, László és egy leány, Mária Magdolna. Megint nehéz idők jöttek, a Rákosi korszak, a beszolgáltatás, a padlások lesöprése, törvénytelenségek. A forradalom (1956) után Bözsi néni férjének, Fehér Józsefnek mennie kellett, itt kellett hagyni a családot. Svájcban lelt menedéket, ahonnan később szerencsére segíteni tudta az itt maradottakat. Eltelt több mint tíz év, a gyermekek már felnőttkorba léptek, s Bözsi néni a férje után mehetett. 1968-at írtak ekkor. Svájcban új életet kellett kezdenie, a rég látott férjén kívül nem ismert senkit, nem ismerte a nyelvet sem. Eleinte alkalmi munkát végzett, később egy csokoládégyárba járt dolgozni. A gazdag Svájcban is az itthoniakra gondolt, s nem pazarolt. Segítette a gyermekeit, unokáit, testvéreit és a szíve, a szívük mindig visszavágyott. Hosszú munkás évek után, idős korukban áttelepültek Ausztriába, hogy közelebb legyenek a hazához, az itthoniakhoz. Így gyermekeikkel is sűrűbben találkozhattak. Azt is elhatározták, ha haza kerülnek még egyszer Magyarországra, a közösségért, a falujukért is valami nemeset cselekednek. Szerencsére vágyuk teljesült, a vasfüggöny megszűnt, s 1993-ban ők is hazatérhettek Magyarországra, a szülőfaluba.

Templomba járó emberek lévén, látták és megcsodálták a nyugati katedrálisok, templomok festett üvegablakait. Látták, hogy itthon a templom már felújításra szorul, az ablakok is rosszak, ezért elhatározták, hogy megspórolt pénzüket szép, új, festett templomablakokra és a templom felújítására ajánlják. Felkeresték hát az akkori plébánost, Sass Rudolfot, hogy szándékukat bejelentsék. A fiatal plébános csodálkozott, és azt mondta:
– Bözsi néni, ez nagyon sok pénzbe kerül.
– Ne törődjön vele plébános úr, mi a férjemmel ezt elhatároztuk, s véghez is visszük. - válaszolta Bözsi néni.
Sass Rudolf intézkedett, elindította a hivatalos teendőket. Közben Bözsi néni férje nagyon beteg lett. Félt, hogy már nem láthatja a templomot az új ablakokkal. Felesége gondosan, odaadóan ápolta és bíztatta:
– Ne félj, még talicskán is letollak, hogy lásd, csak tarts ki! Józsi bácsi egészsége azonban gyorsan romlott, 1995. szeptemberében elhunyt. Az új, festett ablakok 1996-ban készültek el, június 6-án került sor a felszentelésükre.

Kevés község részesült ilyen szép és nagylelkű adományban. Köszönet érte az egész falu nevében!

De nézzük meg, kiket ábrázolnak az üvegre festett képek! Az adományozó nem feledkezett meg családjáról, a családtagok védőszentjeit álmodta meg a képekre.
A szentélyben, a főoltár mellett Jézus szíve látható, ezt a képet már rég elhunyt Kálmán testvéréért ajánlotta fel. A keleti oldalon Mária szíve, ő a húga védőszentje, mellette Szent László, aki pedig a fiáé. A Mária oltára melletti kép a leánya védőszentjét, Mária Magdolnát ábrázolja. A Jézus szíve oltárnál pedig a nővére, Teréz emlékére festett üvegablak található. Ezzel szemben látható magának az adományozónak a védőszentje, Szent Erzsébet. Fönt a kóruson, pedig Szent Rozália képe, az édesanyja emlékére. Szintén a kóruson, de a keleti oldalon látható Szent István, Molnár István, az édesapa védőszentje.
Így fonódik egybe a Fehér, a Molnár család és a kéthelyi templom története.