Tartalom
· Foldal
· Ajánlj minket!
· Cikkek
· Impresszum
· Kapcsolat

Legújabb szám
·Óvoda udvar és játszótér fejlesztés
·Riport az 50 éves Horváth Józseffel
·Közérdekű tájékoztatás az avar és kerti hulladék égetéséről
·Díszőrség az ejtőernyős katonák emlékművénél Kéthelyen
·Zászlóval köszöntjük az újszülötteket
·Újra forog a film
·Bemutatkozik a Yin-Yang Életmódközpont
·A kéthelyi hársfák
·A Vincés nővérek Kéthelyen
·Üzenet haza

A kórus hírei

A téli szünet után, a hosszú felkészülési időszakot követően beindultak az énekkar megmérettetései.
Először a „Tiszán innen - Dunán túl” Országos Népdaléneklési Verseny megyei döntőjén vettünk részt Kaposvárott. Hurja tanár úr két kategóriában nevezett minket: kisegyüttes – Draskovics Diána és Ilyés Bernadett - és kórus. A zsűri mindkét formációnkat győztesnek értékelte, s megszereztük a jogot, hogy részt vegyünk az országos döntőn Budapesten.

A sikeres kórus

Március 3-án reggel szokásosnál jóval többen gyülekeztünk, mert ezen a napon az alsó tagozatosok is versenyre készültek. A helyszín Gyenesdiás, ahol négy megye (Veszprém, Zala, Vas és Somogy) művészeti iskolái szerepeltek. Mind a két csoportunk saját kategóriájában harmadik helyezést ért el. Ez azért is jó eredmény, mert a „kicsik” életükben először versenyeztek.

Elérkezett a várva várt nap március 24-én Budapestre mentünk az országos döntőre, amit a Néprajzi Múzeumban rendeztek. A megyei első helyezés jogán Draskovics Diána – Ilyés Bernadett és a kórusunk is képviselte Somogyot és egyben Kéthelyt. Az ország legjobb népdaléneklő csoportjai voltak jelen. A nagyon nívós szakmai zsűri mindkét formációt ezüstminősítéssel jutalmazta. De a versenysorozatnak nincs vége, ebben a félévben még két komoly megmérettetés vár ránk.

Ismét dobogón a kórus
Ambrus Tímea
(2007. I.szám Tavasz)
Nyomtathat verzi

Korbbi cikkek:

Néhány régi cikk
·Hasznos ismeretek tábor
(2019. II.szám Nyár)
·Művészeti bemutató az iskolában
(2017. II.szám Nyár)
·Szüreti mulatság 2015.
(2015. III.szám Ősz)
·Önkormányzati küldöttség látogatása Nova Racán
(2015. I.szám Tavasz)
·Eredményeim, terveim
(2012. II.szám Nyár)
·Könyvbemutató, író-olvasó találkozó a községi könyvtárban
(2011. II.szám Nyár)
·Búcsú 40 év után
(2010. I.szám Tavasz)
·Lakossági tájékoztató
(2008. I.szám Tavasz)
·Falunk gyerekszemmel
(2006. II.szám Nyár)
·Önkormányzati hírek
(2004. III.szám Ősz)




PHP-Nuke alapú weboldal

Az oldalon található termék- és cégelnevezések tulajdonosaik védjegyoltalma alá eshetnek. A hozzászólások, cikkek szerzőik tulajdonai.
Tartalomkezel? rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.06 msodperc